1972. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

132

A műszaki közigazgátás, főleg ma már, rend­kívül bonyolult és összetett feladat. Nem lehet és nem is szabad az egészből kiszakítva egy-egy részt rendezni, hanem egységesen és komplexen, a jövő'fejlődő, sokasodó igényeivel is számolva. Meg kell ezért határozni a fejlesztés, a szerve­zés fő irányát, a rendezési terület köré;, végül a műszaki közigazgatás, a hatósági ügyvitel átszervezésének ütemét, amelyet az elengedhetetlenül szükségesnek itélt eszközök ren­delkezésre bocsátása szab meg. Csak egy átfogó koncepció bir­tokában lehet a részletes feladatokat jól éű gazdaságosan meg­oldani. Ezt a feladatot azonban a Főosztály maga nem végezheti el. Jelenlegi, ismert túlterheltsége mellett nem szabad ezt a feladatot rá róni. Hivatásos ügyvitelszervezőket kell ezzel a komplex feladattal megbizni, mégpedig: intézke­dési terv, határidő, és az érdekeltek, a Fővárosi Tanács Mü- szaki Főosztályai, az érdekelt minisztériumok stb. konzultá­ciós kötelezettsége mellett. » Javasolom ezért, hogy az első lépcsőben két­három kerületi tanács műszaki osztályán dolgozzák ki az ügy- vitelszervezők egy kerületi tanács műszaki osztályának modell­jét, teljes részletességgel. Szűrjék ki azokat a feladatokat, amelyek nem tartoznak a műszaki közigazgatásba. Hogy csak né­hányat emlitsck a kerületi tanácsok műszaki osztályának ha­tás- és ügykörébe eső, kb. loo-ból: a társasházak és a bélyeg­gyűjtő szakkörök feletti felügyelet,- és majd látni fogjuk a következő napirendi pontban a köztisztasági szabályrendelet­ben, hogy még hány feladat háramlik a műszaki osztályokra stb. ^ ______________ /TÖ ■ - 49 -

Next

/
Thumbnails
Contents