1972. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
177
Lukács István : Kedves Elvtársak! A 8. oldal i to/lsó bekezdése a Batthyány-téri építés gyorsításával, valai int egyéb +anácsi beruházásokkal összefüggésben átcsopor- tositást javasol, a költségvetésből 14o milliót, az útfelújítási Ilit élből pedig 174 milliót, összesen tehát 314 ; Iliié - t. Kőnives elvtárs azt mondotta az imént, hogy ez a 14c millió Ti mobil pénzeszköz, vagyis 1973-74-ről való előrehozatalt jelent, "ennünket, a kerületi tanácsok vezetőit pedig úgy tájékoztattak, hogy a 14c- millió h átcs portcsitása 'nagyon jelentősen é- rinti a kerületeket is, épületielujitási programunkat illetőleg. A VII.kerület 1971-ben 19C. milliót használt fel, erre az évre edig ICC milliói kaoett. Itt tehát én ellentmondást látok és konkrét kérdésem egyrészt erre vonatkozik, másrészt pedig arra, hogy ezt az átcsoportosítást milyen elve : alapján végeztéi: és általában hogyan érinti a többi kerületet. í I: ó z s a ászlé : Tisztelt Tanács! Az előterjesztés 24. oldalán az olvasható, hogy az építőipari áremelkedések hatása azt eredményezte, hogy egy óvodai férőhely költ3 V írc —. sége 331helyett, 5o.ooo k. Ugyanakkor a 28. oldalon azt ► talál jv':, hegy a tanácsi c. itési munkák árszintye 2^3 -al emelkedett, érdese: : kegy mivel ez nyilván ne tarácsi, ha- nei. valószínűleg IX'. építési munka volt, akkor hogyan lehet az, hogy az IX . vállalatai által a tanács részére végzett épit- kezésekben a tanácsi építői, ar 3 %-ával sze- ben, • int egy 3o-4o %-c s áiBBelkedés következett be. 8 I