1969. július 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
296
i ! V )- 12 távlati tervbe beépíteni, mert az igazi alkotásban mindig érvényesül a tartalom és a forma egysége, állást foglal a társadalom fontos kérdéseiben, feltáría a jövőnek a jelenben formálódó alapjait is. A Hazafias Népfront nagy gonddal összeállított előterjeszté- j, séhez, illetve a távlati terv kialakításához két részletkérdésre | szeretném felhívni a figyelmet, először az|élőfákra,^ másodszor a szobrok helyzetére.^ Arany János a Margitsziget tölgyfái alá menekül a kapcsos könyvével, hogy "barázda helyett verssorokat szántson". Az élővilág öreg fái a maguk módján a múltak eseményeit mesélik el. A háború gránát-szilánkos rombolásait, a szélvihar, villámcsapás okozta sérüléseket épp úgy megörökítik, mint a monogrammukat bevéső szerelmesek a részükre oly fontos dátumot. Ez alól a sziget fái sem kivételek, bár sem az első, sem a második jelenség nem kívánatos. Sokkal nemesebb a művész ihletével a megörökítés: "A tölgyek alatt szeretek pihenni, Hová el nem hat - Város zaja semmi," 1877-ben mely fa alatt ült a nagy költő, azt nem tudjuk, de az őszikék örök szép végrendelet szerű versei el nem múló megemlékezései a természet szeretetének. t A Margitsziget fái, melyeket József nádor ültetett, a kor jellemző díszfái - fekete dió, japán akác, platán - szinte visszaszorították a sziget ősfáit, a mocsári tölgyet, szilfát, kőrist, csupán a fehér nyár és a fehér fűz jelzi az élet megújulását, midőn a Duna sodor árnyékában a zátonyképződéssel együtt megjelennek, például a Margithid lejáró szárnyhídja alatt. Helytöírténeti jellegüknél fogává megérdemelnék az ősi cserjék, fák, hogy visszatelepitsük őket az eredeti otthonukba, ügy vélem, az j • - , *' kukk* ^
