1969. február 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

261

► Egyetért az előterjesztés azon megállapításával, hogy az állam- igazgatási munka színvonalát csökkenti a fluktuáció, amely pedig össze­függ az anyagi és erkölcsi megbecsüléssel* Véleménye szerint azonban nem helyes az, hogy a kerületi tanácsok v.b. szerveinél létszámcsökkentéssel takarítsanak meg béralapot és ebből fedezzék az ott maradó dolgozók bé­rét* Jelenleg is van pl* a gyámhatóságoknál túlterheltség, igy a további létszámcsökkentés megoldhatatlan* Megoldást; jelentene azonban a jelenleg államigazgatási szervek­hez tartozó feladatkör átadása valamely más szakintézmény hatáskörébe* Befejezésül hangsúlyozza, hogy időszerű lenne a közérdekű be­jelentések intézésének jelenlegi formáját felülvizsgálni és e tekintet­ben uj megoldások bevezetésével próbálkozni* Berkes László véleménye szerint az előterjesztés gondos felmé­rés eredménye és helyzetismeretet mutat. Figyelemmel arra, hogy évi ügy­iratforgalom az egy millió darabot meghaladja, a félforgalom pedig évi két és fél milliós, meg kell azt állapítani, hogy a Tanácsok ezt az egyik nagyon fontos feladatukat jól látják el* A lakosság ügyeinek intézésével való foglalkozás a Tanács testületének is komoly feladata, amely első­sorban abban jelentkezik, hogy e kérdésben a közérdeket érvényesítse* Ahhoz, hogy az össztársadalmi érdek érvényesüljön a néha jelentkező parti: kuláris szakigazgatási szervek érdekeivel szemben, megfelelő ellenőrzés | biztosítása szükséges* Foglalkozik a sajtóban felvetett iróasztalgőg problémájával, és megállapítja, hogy ez nagymértékben elkerülhető lenne az ügyfelek előzetesen történő gondosabb tájékoztatásával* Ezért java­solja, hogy a Tanácsok épületeiben tájékoztatókat, beadványformakat füg­gesszenek ki. Hibának tartja, hogy a tanácsi szervek nem élnek a mérlege- ► lés és méltányosság gyakorlásának lehetőségével s ez sokszor felesleges ügyintézést is eredményez, amelyre példát is emlit* Úgy gondolja, hogy a hiányosságok és nehézségek ellenére a tanácsi dolgozók többsége nagy fe­lelősséggel, hozzáértéssel és megfelelő szinten látja el feladatait. dr.Kováts Tibor a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya helyet tes vezetője jelentősnek találja azt, hogy a Fővárosi Tanács foglalkozik a lakosság ügyeinek intézésével* Komoly felelősséget jelent az, hogy a Tanács szervei, a szakigazgatási szervek ügyintéző munkájuk során köz­hatalmat gyakorolnak s e munkájuk alapján, alkotnak véleményt az emberek a Tanács tevékenységéről is. Tájékoztatásul elmondja, hogy a közel­múltban tárgyalta a Kormány a jogszabályok és az ügyintézés egyszerüsi— téséről és továbbfejlesztéséről szóló előterjesztést* /---------- ———■■—————te.——------------­'-•.v'VW I --------

Next

/
Thumbnails
Contents