1960. június 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
173
f - 82 \ ezeket a nibákat a lakók éveken kfre aztül nem Javították ki és most a nag.ytataroz'.soknál soktizezer forintot kell kiadni, mert ha már egyszer a házat rendbehozzák, akkor ne maradjon hiba kijavitatlanul. A jövőben vigy 'zni kell majd arra, hogy a lakók e kötelezettségeiknek megfelel jenek. Természetesen ezt elősegíti egy olyan házirend tudatosít'sa, amelyben \ az is benne van, hogy a lakók is kötelesek a bérlemények állagáról megfelelten gondoskodni. Döbrente i Károlyné: T. Tan'csf Kedves Blvtársak! Blsósorban a házirendhez általában szeretnék hozzászólni. Ellentmondást Ívtok a házirend egyes szakaszai között. Nevezetesen a bevezető rész utolsó mondata azt mondja, hogy a lakobizottságokxiak és a bérbeadónak egyaránt joguk ás kötelességük őrködni a házirend betartása felett. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor igen furcsának tűnik az, hogy a 11. § /2/ bekezdése szerint a házfelügyeli szükség esetén a házirend betartására felszólíthatja a házirend hatálya alá tartozó személyeket. A 15. § /2/ bekezdésében viszont az áll, hogy a házirend megsértőinek figyelmeztetésére a lakőbizottsíg, a bérbeadó, vagy a kerületi tanács vógrehaj- tóbizottsága által kijelölt társadalmi szerv Jogosult. Ez > * , összhangban van a bevezetésben foglaltakkal, de ellentétben áll az előbb idézett 11. § /2/ bekezdésével. Nem tudom, ez elírás vagy valami elvi alapja van. Mintho x nem volt lehetőség ennél a vitánál kérdéseket feltenni, hozzászólás formájában szeretném a magam álláspontját kifejteni. Teljesen egyetértek azzal, amit Lelkes elvtárs kiegászitő- \ jében elmondott, hogy nekünk a társadalmi szerveket minél v* inkább be kell vonnunk nemcsak a társadalmi tulajdon védelI k - m JB i L N ; •f $ ■ I