1950. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
106
szólók; a végén majd megmondom, hogy miért* Először is azt a tényt említem meg, amely a Thököly-uti útjavítással kapcsolatban mindnyájunk előtt ismeretessé válhatott vagy vált is. Itt egy aránylag rövid útszakasz idestova négr hónap óta van j&vitás alatt* Ez már forgalmi szempontból, egyszerű közlekedési szempontból sem helyes és nem is egészen tervszerű* Ha pedig arra gondolok, hogy emiatt as útjavítás miatt az nofeiiÉautóbuszok meglehetősen nagy vargabetűvel teszik meg fordulójukat % énÉB0 és hogy ez a felesleges ut négy hónap leforgása alatt ^ hány ezer kilőmétert tesz ki, akkor nyilvánvaló, hogy ez a késeforint delem jó néhány ezer többletkiadást is jelent. Meg kellene nézni, mi várható ezen a területen, meddig lesz hekűnk még ilyen több% « letkiadásunk és mikor less ott tervszerű közlekedés* Szólhatok egy másik kérdésről is. Valamelyik kerületben a lakásépítő akció során rozoga házakat sürgősen le kellett volna bontani. Azok a hivatalos szervek, amelyek ebben a kérdésben érdekeltek, szabályszerűen összeültek, megtárgyalták a lebontás *y okát, módját, és megegyeztek abban is, hogy melyik tárgyaló fél köteles a lebontást végrehajtani. Simult két hónap, de ezeket a rozoga épületeket nem bontották le, az építkezés pedig nem indulhatott meg* Senki sem gazdája az ügynek, senki sem tartja magát tanra illetékesnek vagy kötelezettnek a viskók lebontására* Ttad- torrmal ezek a viskók ma ia a helyükön állnak. Máshol pedig az történt, hogy a lakók idő előtt költöztek be az épületbe; • lift nem működik, fűtés nincs, ablak nincs, a lakók fele sem tud el- helyezkedni. Szó esett itt az OTX-ról is. Lakógyűléseken és egyéb *~/oL I I 1