1989. március (számozatlan) / HU_BFL_XIV_47_1

Miként 141 éve - és 1956-ban is a "Talpra magyar!" elszavalása forradalmi eseménysort indít meg. Még ugyanebben az évben, 1971. október 6-án a Múzeumkertben letartóztatják - és később börtönbüntetésre ítélik - Sterzel Gábort és Melhoffer Pétert, mert a magyarországi nyomorról, a pincelakásokban összezsú- foltakról beszélnek az egybegyűlteknek. 1972. március 15: a Nemzeti Múzeum homlokzatán hatalmas "Hűség a néphez, hűség a Párthoz!" feliratú transzparens virít. Az elbizakodott pártvezetés már nem is a forradalomról és a szabadságharcról emlékezik meg a Petőfi-szobornál, hanem a kommunisták tetteit magasztalja, ifjúgárdistákat avat és egy magasrangú szovjet katonatisztet üdvözöl. Az összegyűlt fiatalok 48-as dalok éneklésébe kezdenek, és laza csoportokban a Kossuth Lajos térre, majd a Batthyány-örökmécseshez vonulnak. A megemlékezőket nem tudják szétoszlatni, de a rendőrautók mindenfelől szállítják az V. kerületi rendőrkapitányságra az őrizetbe veiteket. Délután a Nemzeti Múzeum kertjében gyűlnek össze március ünneplői, és a Várba indulnak. Itt aztán a karhatalom gumibottal, ököllel ront rájuk, leszorítja őket a hegyről, és a menekülőket - több mint ötszázat - rohamkocsikkal viszik a a rendőrségre. Sokukat kizárnak a középiskolákból, egyetemekről, másokat baracskai elzárásra ítélnek, nyolcat pedig perbe fognak. Szalai Miklós például néhány szót próbált szólni a tömeghez, Ulveczky Gábor Babits Mihály "Petőfi koszorúi" című versét osztogatta, Murgács Gábor fasisztának nevezett egy rendőrt, a 19 éves Kalászit viszont egy rendőr minősítette fasisztának - négytől húsz hónapi börtönt kapnak.

De a lázadás szellemét nem tudják elfojtani. 1973-ban még többen mennek el a Petőfi térre, tüntetőén nagy kokárdákkal. A többség szinte egy időben érkezik a koraesti órákban, mert a tanintézményekben "elővigyázatosságból" mindaddig benntartják őket. Jeladásra egyszerre indul meg a brutális rendőrtámadás is ellenük a belvárosban, a naphoz illően a Kossuth Lajos utcában és a Petőfi Sándor utcában. Százakat vernek meg és vesznek megint őrizetbe, majd magas pénzbírságokkal, elbocsátásokkal, elzárással büntetik őket.

Akkor - alig 16-17 évvel ezelőtt - mindenki tudta Magyarországon, hogy mi történt, mégsem tette szóvá senki (mint ahogyan jó tíz évvel később a pusztavacsi rendőri brutalitást sem), sőt maoista jogászhallgatók vörös kokárdás "ellentüntetést" próbálnak szervezni március 21-ém, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján. Nem zavarták a "reformista" Kádár-rendszer csodálatára berendezkedett Nyugatot sem az események, egyszerűbb volt elhinni a rövid hivatalos magyar közlemény állításait a "nacionalista rendbontásról".

A Fővárosi Tanács hamarosan (egy 1974-ben, majd egy 1976-ban közzétett rendelettel) eltörölte a lakóházak kötelező márciusi fellobogózását, a párt, a népfront, a KISZ új és új fortélyokkal és fenyegetésekkel kísérletezett, a fiatalok új és új nemzedékei mégis hűségesek maradtak március eszméihez. Mindannyiuk érzését fejezte ki Utassy József "Zug március" című verse:

"Talpra Petőfi, sírodat rázom.

Szólj még egyszer a szabadságról!"

és az ő érzéseiket fejezték ki az Illés-együttes tiltott dalai is, köztük a "Nemzeti dal" és az "Európa csendes" megzenésített változata és a "Március 1848":

"Néma volt a völgy, a hegy, őrizték a fegyverek, kinn a réten furulya szólt, zengő hangja lázadó.

Nézz fel, valahol ég a tűz."

Március 15-e a hetvenes és nyolcvanas években most már mindig csaták napja lett a szabadságot éltető ifjak és az elnyomókat szolgáló rendőrök között. Évről------------------------------------------------- 3 -