Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE

hivatalát. Az 1723 és 1848 között eltelt 125 év alatt 27 különböző ember töltötte be a bírói tisztséget, közülük csak hatan egy évig. Ha őket leszámítjuk, a megma­radtak hivatalviselése közel 6 éves átlagot mutat. Természetesen ez csak a fő tendenciát mutatja, aminek időbeli megoszlása alapján tovább árnyalható a kép. A 18. század közepéig a hivatalviselés jellemzője leginkább az volt, hogy ugyanazokat a személyeket többször több évre is megválasztották, s egymást váltva kerültek a bírói székben. Egy vagy két éves hivatali ciklust rajtuk kívül más is kitöltött, így egy-egy bíró teljes hivatalviselési ideje több rövidebb szakaszból tevődött össze. 1723-tól 1759-ig hét bíró állt a város élén, de közülük csak hárman, Czene Dániel, Országh Pál és Nagy István azok, akik ebben az időszakban meg­határozó szerepet kaptak. Mindannyian hosszú ideig a város bírái voltak, Czene Dániel 9, Országh Pál 12, Nagy István 10 évig, de egyikük sem teljesen folya­matosan. Kétszer választották meg Czene Dánielt, aki először 5, majd 4 éven át maradt hivatalában, négyszer lett Országh Pál a város első embere, ő 6, majd 2, 3 és 1 éves ciklusokban tevékenykedett, Nagy István pedig háromszori megválasz­tását követően 2, 6 és ismét 2 év hivatali időtartamot tudhatott magáénak. A 18. század második felétől változott a helyzet. A bírákat legtöbbször 6-8 éven át megerősítették hivatalukban, de volt, aki 10 éven keresztül mindvégig bíró maradt, s pályafutásának halála vetett véget: Ziska Antal 1777-től lett a város bírája, s 1786. július 26-i elhunytáig viselte tisztét. A leghosszabb időn át, 14 évig Mórocz Mihály állt a város élén, de az ő hivatali működése már megoszlott 3 alkalomra, 6, 5 és 3 egymást követő esztendőben látta el tisztét. Azonban a tisztségéről egyszer leköszönt bírót már csak kivételes esetben választották meg újra. 47 9 A meghosszabbodott folyamatos hivatalviselési idővel összefüggésben viszont rövid időtartamra ritkán választottak meg valakit. 48 0 Gyöngyös bírái megválasztásuk előtt a magisztrárus tagjai voltak, a szokás­jog szerint már jelöltként is eleve csak azok jöhettek számításba - ahogy ezt koráb­ban már vizsgáltuk -, akik a városigazgatásban már tanácsosként tevékenykedtek. A megválasztottak emellett vagy azzal egyidejűleg többnyire más hivatalt is viseltek bírói tisztségük előtt. A 17. század végi és 18. század eleji jegyzőkönyvi adatok töredékes bejegyzései nem teszik lehetővé, hogy egy-egy bíró hivatali pályafutását folyamatosan és pontosan végig kövessük, de a szórványadatok azt mutatják, hogy a bíróvá választás előtt többen másodbírák, borbírák és egyházbírák voltak, máskor nótáriusként vagy perceptorként tevékenykedtek. 48 1 A másodbírói 47 9 Mórocz Mihály mellett csak két ilyen eset volt: Hajdú József 7 éves működését követően (1770-1777) leköszönt tisztéről, de az utána következő bíró hivatali ideje alatt bekövetkezett halála miatt ismételten a város élére került 1786. augusztus 1-től. Nagy Károlyt szintén két alkalommal választották meg bírónak (1789-től 1794-ig, majd 1800­től 1802-ig). 480 j 848 között csak 3 bíró volt, aki egyetlen hivatali évben viselte tisztségét: 1788/1789-ben Polyák József, 1726/1727-ben Balla Mihály s 1847/48-ban Borhy Antal. 48 1 Lakatos Gergely (főbíró: 1689/1690, 1694/1695) 1681/1682-ben borbíró. Koós Pál (főbíró: 1688/1689, 1693/1694) 1681/1682-ben másodbíró. Borhy Imre (főbíró: 1691/1692) 1680/168 l-ben másodbíró. Gombkötő Mihály (főbíró: 1687/1688, 109

Next

/
Thumbnails
Contents