Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
HEVES MEGYE KORA ÚJKORI IPARTÖRTÉNETÉNEK JELLEGZETESVONÁSAI
Az egri várbeli kovács- és öntőműhelyek létezését a XV-XVI. században először a régészeti kutatás igazolta, de működésére utaló adatokat az írott források is tartalmaznak. A XV. században még csak egy szerényebb öntőműhelyről van szó. A jelentősebb a XVI. században, az 1552-es ostrom után épült. Az, hogy a XV. század végén már öntöttek-e ágyút, egyelőre csupán feltételezhető. Erre csak következtetni lehet az 1494-es várleltár egy speciális tétele, a pattantyúfúró alapján, egy 1508-as leltárban előforduló ágyúöntőforma ismeretében, ill. egy 1509-ben öntött, ma is meglévő falkonéta alapján. Az 1552-es ostrom előtt viszont kétségtelen öntöttek Egerben ágyút. 1552 után átépítették a kovács- és öntőműhelyt, amelyet ágyúháznak neveztek a források. Az öntőműhely fő feladata ágyú- és puskagolyók öntése, a kovácsműhelyé pedig a fegyverek karbantartása, szekér- és ágyúvasalatok készítése stb. 1552 után is csak feltételezhető az ágyúöntés Egerben, a műhely technikai felszereltsége, valamint egy külföldi múzeumban őrzött 1554-ben öntött egri ágyú alapján. A műhelyek töretlenül átvészelték a hódoltság időszakát 1596 és 1687 között és szerepelnek a vár visszavételekor felvett leltárban. A műhelyek török hódoltság alatti működését a XVII. század elején sínvassal adózó borsodi falvakról szóló iratok teszik kétségtelenné. Ezeknek a műhelyeknek szerepe volt még 1705-1710 között a Rákóczi-szabadságharc fegyver- és lőszergyártásában. A puskaporgyártás fontos alkotóeleme a salétrom. Az egri salétromgyártásra utaló legelső adat 1557-1558-ból ered. Viszont már 1508-ban igen jelentős a helyben tárolt salétrom mennyisége, 12 hordó. Ez az adat viszont a lőporkészítés igen korai meglétét jelzi, amelyet a helyben tárolt tűzfegyverek (ágyúk, szakállasok, puskák) működtetése indokolt. A XVI. század második felében készített várleltárakban a salétromfőző üstök a vár felszerelései közt találhatók. Salétrommal a XVI. század végéig Debrecen látta el Egert, ill. a város fizette az ún. salétrompénzt. A török kiűzése után 1690-ben először írták össze a városban lévő salétromfőző házat, amely a közeli lőpormalom tartozéka volt. Adatok sora bizonyítja a Rákóczi-korban a helybeli salétromgyártást. A helybeli salétromkészítés a XVIII. század végéig követhető. Egerben a lőporkészítés egyfajta rendszerességét jelzi az 1508-as leltárban szereplő rézmozsár, amelyben a lőport törték. Valójában a XVI. század második felében válik a helybeli puskaporgyártás országos jelentőségűvé. A lőport az egri várbeli száraz lőportörőben, ill. a városban működtetett lőportörő vízimalomban készítették. Az egri várban hatalmas lőporkészletek voltak. 1551-ben még csak 3-5 tonna, 1553-ban már 9-10 tonna, 1558-ban 19-20 tonna, 1564-ben 13-15 tonna. A hosszú ideig tárolt lőpor elöregedett, felszívta a nedvességet s használhatatlanná vált. Ezért egy ecetfőzőházat létesítettek a várban, mivel az ott készült ecettel frissítették fel az elöregedett lőport. A lőportörő vízimalmok az Eger-patak mentén épültek. A török hódoltság idején a XVII. század második felében a megszállók a belvárosban építettek egy nagy lőportörőt, amely a török kiűzése után 1691-ben felrobbant. Helyette újat építettek a fürdőből kifolyó meleg víz közelében, amely télen sem fagyott be. Ez az utóbbi lőportörő termelt a Rákóczi-korban, s a működése az 1730-as évekig követhető. Salétromgyártás Az egri salétromfőzést már értékeltem a hadiipari létesítményekkel kapcsolatban, itt most csak a megyebeli salétromgyártó helyre vonatkozó adatokat összegzem. A 336
