Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
HEVES MEGYE KORA ÚJKORI IPARTÖRTÉNETÉNEK JELLEGZETESVONÁSAI
török ellen 1787 tavaszán megindítandó háborúra már előre készült a bécsi udvar, ezért intézkedett, hogy a lakóházak földjének kiásásával is növelni kell a salétromtermelést. 186 5 Ezzel áll összefüggésben a salétromosok feltűnése 1784-85-ben Bükkszenterzsébeten és a tarnaleleszi adat az 1787 körüli időből. A megyei salétromfőzők virágkora egybeesik a negyedszázadig tartó francia háborúk idejével. A hadikonjunktúra hatására a földbirtokosok is állítottak fel salétromfőző házakat. Pétervásárán gr. Keglevich Károly 1798 előtt épített salétromfőző háza 1805-ig üzemelt, Tarnamérán Almássy Pál helybeli birtokosnak volt 1803-ban saját salétromfőzője. A megye más településeit ugyanakkor a cseh, morva származású szileziták keresték fel, s alkalomszerű működésüket a panaszos levelekből tudjuk nyomon követni. Innen tudjuk, hogy Bodonyban 1812-ben, Bükkszenterzsébeten 1784-85-ben, Felsőtárkányban 1716-ban, Horton 1792-ben, Szentdomonkoson 1786-ban, Tarnaleleszen 1787 körül tevékenykedtek. Érdekesség, hogy Párádon recens néprajzi gyűjtésből ismerjük korabeli paraszti elnevezésüket, amikor „bóhafőzők"nek, ill. „tetyűfőzők"-nek nevezték a szilezita salétromosokat. A történeti szakirodalom foglalkozott a jelentősebb salétromfőző házakkal, viszont a szilezitákról kevesebbet tudunk. A szerzőnek sikerült arra vonatkozó új adatokat találni, hogy a XVII. században, ill. a XVIII. század elején, a történelmi Magyarország területén a salétromnyerésnek két módját ismerték: a szérűn történő mesterséges módszert és az ún. gájföldből való főzést. A szérűn való termelés egyszerűbb módszere volt, ha a talaj felszínén összegyűjtötték a természetes kapillaritás elve alapján koncentrálódott salétromos földet, amelyet összesöpörtek. Intenzívebb módszer volt, amikor a szérűt kezelték. A salétromnyerésnek másik ismert módja volt, amikor a lakóházak, istállók salétromtartalmú földjét kiásták s abból főzték a salétromot. Ezt az eljárást a történeti irodalomban általánosan elterjedt nézet a szilezitákhoz köti. 1653-ban már II. Rákóczi György tiltotta a salétromosoknak a lakóházak és udvarok felásását. 1671-1682 között a boldogkői váruradalom falvaiban ily módon kitermelt salétrommal készítették a lőport. 1705-ban Lányi Pál II. Rákóczi Ferencnek írt levelében mindkét salétromnyerési eljárást ismertette. 186 6 Végső soron a lakóházak földjének a kitermelése, ill. a salétromos föld kifőzése nem kizárólag a szilezitákhoz kapcsolható módszer. Az ásással kitermelt földből kivont salétrom és a szérűn való termelés egyaránt már az intenzívebb salétromnyerési módok közé tartozott. Ezt a háborús időszakok fokozott hadianyag-szükséglete ösztönözte. A külföldről érkező, vándorló salétromosok a kor egyik jellegzetes vállalkozó típusához tartoztak. A szileziták a salétromnyerést tavasztól ősz végéig folytatták. Télen visszamentek a hazájukba. Ez akkor is így volt, ha nem ástak, hanem karámban, mesterségesen termelték a salétromot. A szileziták máshol mesterséges telepeket létesítettek, de rendszerint ott, ahol természetes salétrom is volt. A külországi salétromosok készpénzzel fizettek alkalmazottaiknak vagy a falusi lakosoknak, gondoskodtak a tüzelő beszerzéséről, az égetésről, a fuvarozásról, s a munkások (öreg és fiatal legények) felfogadásáról. így történt ez a Jászságban is 1825-1831 között. Heves megyében - adataink szerint - a salétromos 186 5 KOVÁCS B., 1941. 15. 186 6 KOVÁCS Á., 1981. 56. 337
