Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)

4. KŐ-, ÉPÍTŐKŐ- ÉS MALOMKŐBÁNYÁSZAT

A kőfaragók legnépesebb csoportja azokból került ki, akik a kváderkövet faragták. E kövek általában kőfaragójelesek voltak, ez pedig a tiszta, igazságos bérelszámolás alapjául szolgált."

4 A XIX. században a vasút és közúti hálózat kiépítése, a folyószabályozási és árvízmentesítési munkák, a városok fejlődése, középületek építése, az utcák kőburkolattal való ellátásának növekvő anyagigénye korábban nem tapasztalt lendületet adott a kőbányászatnak. Schafarzik Ferenc munkájából tudjuk, hogy 1904 körül a történelmi Magyarország területén 2515 kőbánya létezett. Viszont ezek többsége még mindig kis kapacitású, időszakosan művelt kőfejtő volt."

5 A modern - robbantásos és ezzel együtt omlasztásos - kőfejtés a XIX. század végén kezdett elterjedni. A XVIII. században a hazai erdőségek rohamos fogyása, a drága, nem tartós vörösfenyő-zsindelyek használata kényszerítette az építtetőket egy új tetőfedőanyag felkutatására. Ekkor jelent meg a palakő, mint tetőfedő anyag, amely tartósabbnak és kevésbé tűzveszélyesnek bizonyult a fánál. Néhány évtizedig, amíg az olcsóbb és tömegméretekben gyártható tetőcserép meg nem jelent, jelentős szerephez jutott a palakőbányászat és palakő készítése. A kőbányáknál is gyakori, hogy a jobb minőség, vagy jelentős előfordulás megteremtette egy sor építő- és díszítőkő, pala- vagy malomkőbánya hosszú ideig tartó művelését. Ezeknél is megfigyelhető, hogy a kiváló, nemesebb kőanyagot nyújtó bányák művelése a középkortól folyamatos. Az építészettel összefüggő mesterségek közül a kőfejtés igényli a legkevesebb szakértelmet, de a legtöbb erőt. A tervezés a kőfejtőmester feladata, ő jelöli ki, hol és milyen sorrendben kezdjék a fejtést. A kőfejtőmester dolga gondoskodni létrákról és emelőszerkezetekről, ha meredek külszínen kell dolgozni. Megszerkeszti az állványzatot, ellenőrzi, hogy a kovácsműhelyből elegendő mennyiségben és egyenletesen kapják a szerszámokat. A kőfejtés művelete a következőképpen történik. A kőfejtő vasból készült csákánynyal vájatot vág a sziklába, s ezt kalapáccsal és vésővel kimélyíti. Ha a vájat elég mély ahhoz, hogy meg lehessen lazítani a sziklát, beleilleszt egy faéket. Hajói becsülte fel a sziklát, akkor pontosan ott fog széthasadni, ahol akarta. A munkások nyeles ládákban (saroglyán) vitték ki a köveket a bányából, vagy pedig egy vastag kötéllel, ill. görgő vagy taliga segítségével vonszolták ki. A kőbányáknál rendszerint volt egy műhelyépület a szerszámok, felszerelések tárolására, köszörűkő a szerszámok élezésére. A bányáknál lévő fedett szín alatt a kőfejtők baltával vagdosták, faragták a köveket. A fejtett kövek gondosabb faragását már az építkezések helyszínén végezték el. A legnagyobb munkák közé tartozott a fejtett kőanyag szállítása. A kőfejtők családi alapon szervezkedtek. A szülők, gyerekek, unokák, az inasok és a segédek tették ki a csapatot. Az ilyen családi bandák működése a korban szokásos volt, kedvelték az építtetők is, mivel egy családi kötelékkel összefogott csoport általában megbízható munkacsapatot jelentett. 1,

4 KŐFALVII., 1980. 265. 11

5 FÜLÖP J., 1984. 129. 45