Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
15. VAS- ÉS FÉMFELDOLGOZÓ IPAR
Végül említésre méltó, hogy az egykori Grassalkovich-féle posztómanufaktúra eredeti textilmintái fennmaradtak, amelyeket a Helytartótanácshoz küldött jelentéshez mellékeltek. 142 6 15. VAS- ÉS FÉMFELDOLGOZÓ IPAR A vasércből közvetlen vagy közvetett módon lehet vasat olvasztani. A közvetlen eljárás során a vas - miközben az ércből az idegen anyagok salak formájában kifolynak csak megpuhul, képlékennyé, ipari feldolgozásra alakíthatóvá válik, míg a közvetett eljárásnál cseppfolyós lesz. Ezt a nyersvasat „frissíteni" kell, azaz speciális hőkezeléssel még el kell távolítani belőle a fölösleges széntartalmat. így válik a végtermék a szükségletnek megfelelően kovácsoltvassá vagy acéllá. A vasolvasztó neve a közvetlen eljárásban bucakemence, a közvetett eljárásnál - az olvasztó méreteire utalva - nagyolvasztó. Az újkor állandóan növekvő vasszükségletét már csak nagyolvasztókkal lehetett kielégíteni. A nagyolvasztó Európa nyugati és északi országaiban a XIII-XVI. század között fokozatosan terjedt el, 1600 körül Cseh- és Lengyelországba is eljutott. 142 7 Magyarországon a középkorban alkalmazott és kézi bőrfúvókkal szított apró vasolvasztók, bucatűzhelyek a XIV. század folyamán eltűntek. Az ún. tótkemencék léptek a helyükre, melyeknek a fújtatóit vízi lapátkerekek hajtották. Hazánkban a XVIII. században még mindig a tótkemencék jelentették a vasolvasztás leggyakoribb formáját. Magyarországon az első nagyolvasztót 1692-ben Carl Philipp Kropf morva vállalkozó építtette Libetbányán, de négy év múlva csődbe jutott. A nagyolvasztó a hazai vaskohászatban csak a XVIII. század folyamán honosodott meg. A nagyolvasztóban, korabeli nevén a massában a vízi lapátkerekekkel hajtott fújtatok olyan magas hőfokot voltak képesek előállítani, hogy a váltakozva egymásra rakott vasérc- és faszénrétegek folyékony nyersvassá olvadtak. A nyersvasat az olvasztóból rendszeresen csapolták. Egy részét agyag- vagy homokmintába öntötték, amiket a megmerevedés, a lehűlés után öntöttvasként hoztak forgalomba. Az öntöttvas a legolcsóbb vasáru volt. Ezért a megolvadt nyersvas nagy részét korongok vagy lepények formájában leszedték, és megszilárdulás után a vasfinomításra létesített hámorokban továbbmunkálták. A durvahámorok friss tüzein ugyancsak lapátkerekekkel hajtott fújtatok segítségével megolvasztották, és durva pörölyök, nagyoló kalapácsok alatt az ún. vasverő műhelyekben előbb bugavassá frissítették az anyagot, majd a kovácstűzhelyeken való lágyítás után kész vasszerszámokká, vasárukká kovácsolták. Egy-egy tótkemence átlagos évi termelése 600-800 bécsi mázsa, vagyis 336-448 q volt, míg a nagyolvasztóé 4000-5000 q. Néhány korabeli vasgyárban már használták a 142 6 ENDREI W., 1973. 122. - Az eredeti posztóminták a MOL Helytartótanács. Acta. sec. ref. Balogh 1781. szám alatt találhatók. - Endrei Walternek 1993. október 27-i levélbeli közlését ezúton is köszönöm. 142 7 GLATZ F., 1995. 282. 239
