Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
8. ÜVEGHUTÁK
mintegy látens munkaerő-tartalékot képeztek a nők és a gyermekek. A hutáknál munkát vállaló nők és gyermekek száma jelentős ingadozást mutat. Például a parádi üzem 1892-ben alkalmazott 95 munkása közül 16 nő volt, vagyis a dolgozók 17%-a. 1893ban 102 férfi, 20 fiú (15 év alatti) és 7 leány dolgozott. Az üveghutáknál szükség volt a gyermek- és a női munkára. A kemencék körül az üvegfúvóknak gyerekek segédkeztek a formák kezelésében és a késztermék elszállításánál. Amellett Párádon negyedévenként a gyerekekkel gyűjtették össze az üvegcserepet újbóli felhasználásra. Az üvegtermékek csomagolását a nők végezték. Szinte ugyanez a szabad munkaerő (a női és a gyermekmunka) hasznosul az év azon hónapjaiban, amikor nem működik az üzem; akkor a mezőgazdaságban, a ház körül dolgoztak vagy erdei munkát végeztek. A huták mellett rövidesen az állandó településjellegből fakadóan temető, templom, iskola létesült. A megszűnt huták helyén maradt lakosság foglalkozást kényszerült váltani. Itt nem egy alapvető foglalkozásváltásról van szó, a mezőgazdasági és erdőmunkákat korábban is végeztek, csak ennek a jelentősége nő meg, mert ez marad a további megélhetés alapja. A hutás telepek körüli erdőkben minimális szinten, de konzerválódott 1850 után is a hagyományos jobbágyparaszti erdőlés. Gombát szedtek, fát gyűjtöttek, háztartási eszközöket készítettek. A fafaragás, teknő- és kanálkészítés mindennapi foglalkozássá vált. Megpróbáltak ezen kívül faszén-, mészégetésből, fuvarozásból megélni. 89 1 A megszűnt üveghuták lakosai előtt a további sorsukat illetően elvileg három lehetőség maradt. Az egyik, ha a megélhetés alapja kizárólag a mező- és erdőgazdaság lett. Ez történt Nagyvisnyón, Szilvásváradon, a mátrai huták szinte mindegyikében. A másik az elvándorlás volt, s ez esetben a hutahely nem vált később faluvá, hanem felmorzsolódott, míg egykori lakói a környékbeli falvakban telepedtek le. A harmadik továbbfejlődési út is előfordul, néhány szerencsés esetben, ha sikerült a település környékén más ipari munkát találni. 1850 után a megszűnt mátrai huták lakói - mint azt az anyakönyvi bejegyzések tanúsítják - a gyáripari fejlődés útjára lépő parádi üveggyárban próbáltak elhelyezkedni. A huták helyben maradt népessége, amely a mezőgazdaságból való megélhetés útját választotta, s a hazai történelmünkben ez volt a leggyakoribb, nehéz sorsot vállalt. Utak, hidak nélkül, elzárt hegyvidéken, orvostól, postától, más alapvető intézményektől távol kellett élniük. Ezek a volt hutákból keletkezett falvak általában csak a XIX. század második felére érik utol egy hagyományos falu nívóját, s ezért egy hátráltatott fejlődés elé nézhettek. 89 2 Ez utóbbi helyzetbe kerültek Ötházhuta, Almásy huta, Fiskalitáshuta, valamint a Hasznos határában keletkezett Alsóhuta (ma: Mátrakeresztes) lakosai. 1930. augusztus 30-án - ügyükben Fluck Gusztáv Heves vármegye akkori gazdasági felügyelője tett javaslatot. Különösen kirívó az akkori Fiskális hutabeliek helyzete. „A fiskalitásiaknak ugyanis örökös szerződésük van az Almásy-uradalommal mint ún. taksásoknak. A föld nem az övék, meg a beltelek területe sem, csupán az arra épített ház. Minden fundus 89 1 CSIFFÁRY G., 1994. a. 53-54. 89 2 CSIFFÁRY G., 1994. a. 55. 159
