Szecskó Károly: Az Egri Katolikus Legényegylet története (1860–1951) - Tanulmányok Heves megye történetéből 12. (Eger, 1992)

A. Az Egri Katolikus Legényegylet megalapítása és története 1918-ig

és zeneszámok, szavalatok, előadások hangzottak el, s különféle tréfás je­leneteket, bohózatokat adtak elő. 16 7 Ugyancsak minden évben a márciusra, illetve áprilisra eső húsvéti ün­nep alkalmából a város különböző templomaiban fáklyával vonultak fel a feltámadási körmenetre. Ekkor kötelező húsvéti szentgyónáson és -áldozá­son vettek részt. 16 8 Rendszeres résztvevői voltak a tagok az Urnapi körmenetnek is, ahová az egylet vezetőivel együtt zászlóik alatt gyakran énekkar kíséretében vet­tek részt. 16 9 Minden év június 26-án, Szent Anna napján, az Irgalmas-rend templomában misére mentek. 17 0 Augusztus 20-án, Szent István napján pe­dig a várbeli ájtatosságra vonultak, avagy különböző templomokba, ahol misén és körmeneten vettek részt. 17 1 A legényegylet 1860. évi megnyitása után minden évben szeptember 8­án jubileumi ünnepséget tartott. Az ünnepségek programja az irgalmasok templomában, vagy a főszékesegyházban tartott szentmise hallgatásával kezdődött. Délután pedig az egylet székházában műsort rendeztek, ahol ének- és zeneszámok, szavalatok hangzottak el, s többször színi előadást és táncmulatságot is rendeztek. A jubileumi ünnepségeken megjelent az ér­sek, s más egyházi és világi méltóságok is. 17 2 A legfényesebb jubileumi ünnepséget az egylet alapításának 50. évfor­dulója alkalmából tartották, a kibővített székház átadásának napján, 1910. október 9-én, széleskörű előkészületek után. Már szeptember közepén ren­dezőbizottságot alakítottak az ünnepség méltó lebonyolítására. 17 3 Az F.ger című lap 1910. szeptember 7-i számában közölte dr. Nagy János tárcáját a legényegylet 1860-as megalakításáról és történelmi útjának állomásai­ról. 17 4 A rendezők az ünnepségre meghívták az ország összes legényegy­letének a képviselőit. 17 5 Az október 9-én tartott fényes jubileumi ünnepség bevezetéseként 8-án este a tanítóképző 60 főből álló énekkara 7 kürtös kíséretével a várban sze­renádot adott. A következő napon az ünnepség a minoriták templomában tartott misével kezdődött, amelyet Szmrecsányí Lajos c. püspök mutatott be. Ezt követően beszéd kíséretében felszentelte a Keresztény Szociális Egyesület zászlaját. Beszédében az evangélium követésére buzdított, és felhívta a figyelmet ana, hogy „A téves tanok már megrontották a közéie­tet. megmételyezték a társadalmat, nagyon itt van tehát az ideje annak, hogy a becsületes lelkek, a jó hazafiak e zászló köré csoportosuljanak, ezt kövessék. " A misét követően a püspök ünnepi beszéd kíséretében szentelte fel a legényegylet kibővített székházát „Nem lehet kétség az iránt, hogy az egyesület nagyobb feladat előtt áll, mint valaha, és így fokozottabb szük­25

Next

/
Thumbnails
Contents