Soós Imre: Mezővárosi normaiskolák az egri egyházmegyében 1779-től 1845-ig - Tanulmányok Heves megye történetéből 11. (Eger, 1992)

Falusi és mezővárosi római katolikus elemi iskolák az 1770-es években

alis" (alsófokú) iskolának neveztek. Létesítőjük és fenntartójuk, gazdájuk a falvakban a katolikus hitközség, a "catholica communitas", mezővárosokban pedig ebben az időben már a városi kommunitás, annak tanácsa, tehát nem egyházi, hanem világi, polgári szerv. A fenntartás költségeit falvakban a hitközség tagjai, illetve az iskolába járó tanulók szülei személy szerint viselték, míg a mezővárosokban a városi tanács, annak pénztára biztosította. A triviális iskola telkét falvakban többnyire a földesúr adta. Ezen a telken a katolikus hívek építették fel az iskolaépületet, vagy a kántortanítói lakást A triviális iskolában az egyházi alkalmazottnak számító, egyház szolgájaként » servus ecclesiae - ismert kántor a katekizmuskönyvekből általában anyanyelven oktatott Az iskola mind a falvakban, mind a mezővárosokban a plébános irányítása és közvetlen felügyelete alatt állt, míg az ellenőrzést az egyházi felettes hatóság, a kerületi esperes, felső fokon a megyéspüspök gyakorolta. Barkóczy püspök 1749. évi statutuma szerint a kántortanítót - iskolamestert - a hitközség feje, a plébános fogadja fel, alkalmazásához az esperes hozzájárulása szükséges, a felfogadott tanító pedig köteles letenni a tridenti zsinaton előírt hitvallást. Fizetését a felfogadóval kötött konvenció, szerződés állapította meg, ezt a püspök az egyházlátogatás alkalmával rendszerint helybenhagyta, esetleg módosította, tartalmát a vizitációs jegyzőkönyvben rögzítette. A falusi triviális iskola egytanítós tanintézet volt, a mezővárosi viszont többtanítós lehetett Falun a katolikus szülők az egyetlen kántortanítón kívül nem bírtak volna még külön pedagógust is eltartani. A kántortanító pedig nem a tanításért járó sovány juttatásból, didactrumból, hanem elsősorban a kántori illetményből élt Viszont a mezőváros elöljárósága és pénztára a szülők személy szerinti külön megterhelése nélkül is képes lehetett több pedagógus részére fizetést biztosítani az ún. beneficiumokból, városi közjövedelmekből, amilyen például a városi birtokot képező puszták, szántóföldek, szőlők, erdők, legelők, malom, korcsma, mészárszék, piac-, vásár- és egyéb vámjogok bérbeadásából eredő beneficiális bevétel volt. Szervezett tanítóképzés 1777 előtt nem volt. Falun a 6-12 éves iskoláskorúak oktatása nem tartott tovább 4-5 hónapnál, az is rendszertelen, időszakos volt, miután a szülők korán elvonták gyermekeiket a mezei vagy házi munkára. A legfontosabb tantárgy a XVIII. században is a hittan, melyet Nagy Ferenc törökszentmiklósi plébános katekizmuskönyvéből (Az egy igaz és boldogító hitnek elei, Eger, 1765), vagy valamelyik Canisius-fordításból tanultak a kisdiákok. Ezekből szokott a tanító a szállásán összegyűlt tanulóknak egy-egy napra kijelölt szakaszt felolvasni, a tanítványok pedig a felolvasott kérdéseket és a rájuk adott feleleteket fennhangon addig ismételgették, amíg kívülről, emlékezetből elmondani nem tudták. Ez a tankönyv nélküli memorizálás, iskolai recitálás volt az ún. "szokott módszer" egyik jellemzője. Hasonló memorizál tatást alkalmazott a tanító a betűk megismertetése, szótagokká való összekapcsolása és olvasás oktatása során is. Arra a kérdésre, hogy a tanító mit és milyen módszerrel tanít, a fentebb említett törökszentmiklósi plébános így felelt: a tanító ábécéskönyvből, vagy imakönyvből a betűk ismeretére, szótagokká való összekapcsolására - "siilabizálásra, foglalásra" meg nyomtatott szövegek olvasására azzal a régi, szokott módszerrel oktatja a gyermekeket, melyet 11