Antalóczi Lajos: Az Egri Nyomda Rt. története 1893–1949 - Tanulmányok Heves megye történetéből 9. (Eger, 1986)

A gimnázium utcai műhely

működő üzlethálózatot is. A jegygyártásból származó bevétel már 1901-ben 26%-a a könyvnyomdában végzett termelés érté­kének. Ez az arány 1908-ban 29%-ra emelkedett. A vallásos pony­va „fedezete" mellett a jegygyártás megerősödött. Eredménye a termelés állandó növekedése, a munkáslétszám ésszerű gyarapítása lett. A vallásos ponyvából származó jövedelem 1901-ben 54%-a a termelési értéknek. Ez az arány kisebb-nagyobb ingadozásokkal 1913-ig megmaradt, de ezt követően — egészen az I. világháború végéig — a körülményekhez képest a ponyva jelentős bevételi for­rása volt könyvműhelynek. A közigazgatási nyomtatványok jö­vedelmének a nagyságrendje mindössze 6—7%-ot tett ki a munkák egészéből, ez az arány a jelzett időszak végéig állandónak bizo­nyult. 4 6 A Hevesvármegyei Hírlap ezzel szemben gazdasági szempontból nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez a helytörténeti szem­pontból nagyra értékelt politikai és vegyes tartalmú periodika harminc éves hátrányban volt az igen népszerű Eger-rel. Talán éppen emiatt okozott a Hevesvármegyei Hírlap kiadása több évben ráfizetést a nyomdának. A könyvműhelyhez üzlet is csatlakozott, ahol írószereket, tan­szereket, papírárut és a nyomda kiadványait árusították. Fenn­tartása kifizetődőnek bizonyult, legnagyobb forgalmát 1944-ben érte el: 38 541 pengőt forgalmazott, a nyomda termelési értékének 7,4%-át. A Kohn-féle gépek megvásárlása után újabb beszerzésekre is sor került. Ciril, görög, héber betűkészleteket vásároltak, nagy­mennyiségű tartalék papírral is rendelkeztek. A nyomda 1907-ben vásárolta meg harmadik nagyméretű gyorssajtóját. A Fő utcai műhelyben, ahol öt alkalmazottal indult ez a munka, 1908-ban már harmincan szorongtak. Az Egri Nyomda Rt. igazgatósági jelentései a századforduló utáni évektől a megrendelések nagyarányú növekedéséről és a ka­pacitás teljes kihasználásáról szólnak, mindannyiszor felpana­szolva egyúttal a helyhiányt. A megrendelések kielégítésére 1909­ben már éjjel is dolgoztak. A nyomda termékei és kiadványai 32

Next

/
Thumbnails
Contents