Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok . Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye - Tanulmányok Heves megye történetéből 8. (Eger, 1985)

Életrajzok

lékérmet, s 1978-ban a szovjet honvédelmi miniszter a 60. éves a Szovjet Hadsereg emlékéremmel tüntette ki. Munkája elismeréseként a következő kitüntetésekben részesült: Szolgálati Érdemérem 10 éves (1962), 15 éves (1967), 20 éves (1972), 25 éves (1977), s 30 éves (1982) fokozat, Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozat (1971, 1974), arany fokozat, (1964,1983), Árvízvédelmi Emlékérem (1970), Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója (1977), Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetés a Minisztertanácstól (1983), Vöröskeresztes Munkáért ezüst jelvény (1973), arany jelvény (1980), Magyar Vöröskereszt Centenáriumi Emlékérem (1981). Forrás: Viczián Zoltán visszaemlékezése. Eger, 1984. április 1. (Gyűjtő: Dr. Csiffáry Gergely.) — Malinovszkij katonája volt. (Viczián Zoltán életútja.) Népújság, 1980. január 19. 6. — illetve a Polgári Védelem 1980. januári száma. — Hegedűs Ferenc: A frontharcos. Igaz szó. 1980. április 7. 2—3. (Viczián Zoltán élete.) 96. ZSÁKAI ANDRÁS (Hatvan) Hatvanban született, 1904. szeptember 24-én. Édesapja vasúti pályamunkás, anyja a tarnamérai bíró leánya volt. A családban tízen voltak testvérek, s a testvérei valamennyien szakmát tanultak. Ö 1924-ben Aszódon érettségizett a Petőfi Gimnáziumban, ahol egy osztályban tanult Farkas Imre (Hatvan) későbbi antifasiszta mártírral, akivel jó barátságot kötött. Zsákai András ezután egyetemre jelentkezett, s Budapesten matematika—fizika szakos tanári diplomát szerzett. A tanulmányaihoz szükséges anyagiakat tanítással teremtette elő. Még egyetemistaként ismerkedett meg Budapesten József Attila költővel. 1932—33-ban együtt lakott albérletben Farkas Imrével. 1944. április 3-án Zsákai Andrást, mint tartalékos hidász főhadnagyot a 102. hidászszázadnak a parancsnokaként behívták frontszolgálatra. Alakulatával utak, hidak s kompátkelőhelyek létesítésével foglalkoztak. 1944 augusztus közepén Erdélyből, az Uz-völgyéből visszavonulóban voltak, az ország középső területei felé. Időközben, a hatvani bombázás (1944. szeptember 20.) áldozata lett apósa, majd 1945. február 4-én a Budapestért vívott felszabadító harcok alatt első feleségét, anyósát, s két fiát veszítette el. 154