Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok . Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye - Tanulmányok Heves megye történetéből 8. (Eger, 1985)

Életrajzok

veres harcra. A németek és magyar csendőrök 1944. november 27én Szepesi bányamester árulása következtében megtudták, hogy a bányászok a föld alatt vannak. Elhatározták, hogy újra napvilágra kényszerítik a bányászokat. Ezért bányásztársakat, rokonokat, csendőröket küldtek rájuk, de a bányászok keményen kitartottak. A csoport tagjai többszöri fenyegetés, felszólítás és ígérgetés után sem voltak hajlandók elhagyni a bányát. A németek befalazták a légaknát, kikapcsolták a villanyt, a ventillátort, berobbantották a főbejáratot, ködgyertyát és könnyfakasztó gázbombákat dobtak a bányába. Sőt még azzal is fenyegették a bányászokat, hogy családjaikon állnak bosszút. Ezt egyébként meg is tették: 1944 decemberében a német fasiszták a szülői háztól hurcolták el Sávolyi Zoltán édesapját, bátyját és egyik öccsét, akik soha többé nem tértek vissza. Amikor az életfeltételek a föld alatt elviselhetetlenné váltak — 1944. november 27-én — 270, majd másnap 33 ember a felszínre jött. Mikor a második csoport felszínre jött, a németek és a csendőrök azonnal kínvallatásba kezdtek. A vallatás során a fasiszták Laczkó Mátyás és Páles Jenő etesi lakosokat, valamint egy katonaszökevényt a helyszínen agyonlőttek. A németek és a csendőrök a bányát elhagyó partizánokat a salgótarjáni nagy laktanyába kísérték. Itt vallatták Sávolyi Zoltánt is 2 hétig, míg végül a szovjet csapatok előrenyomulása miatt kénytelenek voltak szabadon bocsájtani az ellenálló bányászokat. De még előtte december 6-án a kaszárnya udvarán kivégezték Machinyák Józsfet, Tóth Miklóst, Lukács Sándort és egy ismeretlen román származású katonaszökevényt. A föld alatt maradt 6 partizánnak (Kőzik Ferenc, Monostori János, Szőllősi Imre, Somoskői János, Laczkó Zoltán, Tarnócz Gáspár) csak fegyveres kitöréssel sikerült a felszínre jönniük. Az üldözők elől a Karancs erdeiben leltek menedéket. Sávolyi Zoltán 1945-ben tagja lett az MKP-nek, s több pártiskolát végzett. 1952—53-ban hivatásos honvédtiszt volt, majd viszszament bányásznak. 1956-ban fegyveresen vett részt az ellenforradalom leverésében. 1957 februárjától, a Munkásőrség megalakításától aktív munkásőr. 1969-ben a bányától vonult nyugdíjba. Ma sincs meg pártmunka nélkül; pártalapszervezeti titkárként dolgozik 1957. március 1től, jelenleg is Petőfibányán, a lakótelepi pártalapszervezetnél. 1957-ben Petőfibányán telepedett le, azóta is itt él. 116