Balogh György: Újoncállítás Heves megyében a francia háborúktól 1847-ig - Tanulmányok Heves megye történetéből 7. (Eger, 1983)

Bevezetés

tonáskodási idejük tartama tisztázatlan kérdés, de 1830-ig a kapituláció elve csak a „toborzottaknál" érvényesülhetett. Ebben a kérdésben az örökös tartományokban valamelyest rendezettebb volt a helyzet. Az állandó hadsereg megalakulását követő időszakban itt is a szabad toborzás (ezredtoborzás) elve érvényesült. Az ezredeket viszont nem lehetett mindig — pénzhiány miatt — a hadjárat kezdetére talpra állítani, vagy ha lehetett, a begyakorlásra nem maradt idő. A kormány eleinte pénzt, majd inkább újoncokat kért a rendektől, amit azok örömestebb adtak: embert könynyebb volt előállítani, mint pénzt. A rendekkel való újoncmegajánltatás úgy történt, hogy az ezredek a főhadbiztosságnak jelentették az elmúlt év veszteségeit. Ezt összesítve, pénzben és létszámban kimutatva a főhadbiztosság az udvari haditanácsnak és az udvari kamarának jelentette. Ezek arányosan kivetették az örökös tartományokra, az utóbbiak a kerületükbe taritozó városok, falvak és uradalmak számára bontották tovább a számot. Az elöljárók és az uradalmak vezetői meglehetősen önkényesen kiszemelték az ifjakat, nevüket, címüket közölték az illetékes parancsnoksággal, kik meglepték a mit sem sejtő családokat és „csendben, feltűnés nélkül" bevonultatták az újoncot.

1 Emellett működött az ezredtoborzás is. III. (VI.) Károly 1722ben szabályozta a kiegészítést, de a zűrzavarban még nem tudott rendet teremteni. A toborzásban és a rendi állításban végül is Mária Terézia uralkodása alatt kezdett tisztázódni a helyzet. Az 1748—1758 között kiadott rendeletei szabályozták a szabad-(ezred) toborzást úgy, hogy ez mindjobban a német birodalom területére tolódott át. Az 1777-ben közzétett „Capitulations-Normale" pedig a kapitulációról rendelkezik pontosan. Ennek értelmében — mivel a belföldi legénység szolgálati ideje életfogytiglani volt — csak külföldiekkel lehetett bizonyos meghatározott számú évre hadialkut kötni.

2 Ausztriában és az örökös tartományokban 1781-ben vezették be az összeírásos hadkiegészítési rendszert, melynek az volt a célja, hogy életkor szerint tartsa nyilván az emberanyagot, hogy — különösen háború idején — a szükséges létszám könnyebben legyen előteremthető. Magyarországon módszeres összeírásra az 1831. évi katonaállításkor került sor. Nálunk megyei szinten a falvakig lebontott összeírás együtt járt az önkényeskedést ellensúlyozó sorshúzással. A szabad toborzásnál a hatóságok segítettek az újoncok létszámának kiállításában, de csak akkor, ha a toborzás nem járt a kívánt eredménnyel. A megyei iratanyag átvizsgálásánál — mivel a „megajánlottak" bevonultatása fokozatos volt — ennek a segít7