Balogh György: Újoncállítás Heves megyében a francia háborúktól 1847-ig - Tanulmányok Heves megye történetéből 7. (Eger, 1983)

Bevezetés

„ ... csak egy alkalomra és szükségére ... és hogy belőle bármely jövendő időkben következtetést vonni ne lehessen.. ." adják meg az ajánlást. A későbbiek folyamán minden megajánlásnál erre a törvénycikkre hivatkozott az országgyűlés. Minden egyes alkalommal tisztázták a rendek azt is, hogy a létszám pótlásáról nem gondoskodnak (1741: 63. tc. 2. §). Ez a szabad toborzás feladata, mely az újonállítás ideje alatt szünetelt. Az 1807: 1. tc. pontosan meg is határozza a fogyaték (természetes halálozás, öngyilkosság, szökés stb.) pótlását: „... ezen 12 000 újonc kiállítása után azonnal a toborzás lépjen életbe és a magyar ezredek kiegészítése ezentúl az 1802. év előtt szokásos hadfogadás útján történjék. ..." A katonaállítással foglalkozó törvények meghatározták a végrehajtás menetét is. Eszerint az országgyűlés tagjaiból választott, esküvel kötelezett bizottság a nádor elnöklete alatt összeült, és nádori porták szerint felosztott a vármegyék, városok és a külön portákkal bíró törvényhatóságok között a kontingenst. Az egyes törvényhatóságok az országgyűlés álltai meghatározott elvek szerint a rájuk eső mennyiséget saját kebelükből választott bizottság által tovább bontották járások és falvak szerint. A végrehajtás utolsó állomása a megye résziéről a szolgabíró, a jegyzők és a falubírók voltak. A megyére kivetett létszámot fokozatosan vonultatták be. Országgyűlési megajánlások pl. a 18. szd. 90-es éveiben háromszor voltak (1790., 1792. és 1796.), a katonaállítási lajstromok szerint viszont 1794—1800 között minden évben volt újoncozás. 1807-től kezdődően nem fokozatosan, hanem egyszerre kellett sorozni. (Országosan is minden megye egyidőben.) Ennek nyomatékot is adtak a törvények (1807: 1. (tc. és 1830: 7. tc.) „ ... nem egymásután (az 1807es szöveg szerint: nem fókozatosan) hanem egy és ugyanazon, s lehető legrövidebb még pedig téli időben kell a sorozást megtartani ..." A magyarországi ezredekben — legalábbis a legénység azon részénél, kiket megajánlás folytán vonultattak be a megyék, 1830ig életfogytiglani volt a szolgálat. (Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy kb. 30—35 évig kellett szolgálni a katonának.) Ezeknél a kapitulációról (továbbszolgálatról) elvileg nem beszélhetünk. Az 1830: 7. tc. tíz évben határozta meg a katonaidőt. Az 1830-tól bevonultatottaknak jogukban állt — ha a korhatári feltételeknek megfeleltek — kapitulálni Bár a szabad toborzásból származó kiegészítés problematikáját jelen dolgozatomban nem tartom feladatomnak, annyit megjegyzek, hogy azoknak, kik szabad toborzás útján kerültek, be a hadseregbe (akár hatósági segédlettel vagy anélkül) a ka6