Balogh György: Újoncállítás Heves megyében a francia háborúktól 1847-ig - Tanulmányok Heves megye történetéből 7. (Eger, 1983)
Bevezetés
A Habsburg kormányzat azon volt, hogy Magyarországnak ezt a különállását felszámolja, az országot az örökös tartományok közé sorolja és az abszolút monarchia keretében rendeletekkel igazgassa. Bár a felvilágosult abszolutizmus az emberi szabadság tekintetében némi haladást jelentett a fennálló rendi alkotmánnyal szemben, de végső fokon a feudalizmust akarta megmenteni. A császári kormányzatnak a centralizációs törekvései során 1 voltak ugyan ideig-óráig tartó sikerei, de legfőbb törekvését, az önálló magyar törvényhozás megszüntetését nem tudta elérni. Kénytelen volt elviselni tehát, hogy katonai ügyekben, a hadikiegészítéssel kapcsolatos kérdésekben a magyar országgyűlés határozatai érvényesüljenek. Ez a császári kormányzatot különösen érzékenyen érintette, mert a centralizációs törekvései során adóügyi és katonai téren könyvelhette el a legszámottevőbb sikereit. A magyar országgyűléseken a katonai létszám utánpótlásának tárgyalása mindig hűen — bár kicsinyben — tükrözte a Magyarország és az örökös tartományok között fennálló közjogi feszültséget, a rendek és a kormány viszonyát: szövetségüket a francia forradalom és a belső népmozgalmak ellen, majd ellentéteiket. A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS ES A KATÓNAÁLLÍT AS KÉRDÉSEI Törvényhozásunknak a katonai kérdésekkel kapcsolatos munkájában két egymástól élesen elváló korszak tárul elénk, melyeket a századforduló választ el egymástól. A 18. században a rendek főleg a létszám kérdésével foglalkoztak. A kérdés gyakorlati részét rábízták a „szokásos toborzás"-ra, annak minden túlkapásával együtt. Az újoncozás második, a 19. századi korszakában egyre határozottabban bontakozik ki a katonaállítás lebonyolításának szinte aprólékos szabályozása. A létszámmegajánlásokon túlmenve az 1802: 1., 1807: 1., 1808: 6., 1830: 7. és az 1840: 2. törvénycikkek, továbbá a hozzájuk tartozó utasítások foglalkoznak az újoncállítás járulékos kérdéseivel. (A továbbiakban csak az évszámot jelölöm.) E törvények határozták meg a szolgálati időt, melyet 1830-ban 10 évben állapítottak meg, az addigi élethossziglani szolgálat helyett. Az újoncállítást zavaró szabad toborzásról pedig úgy intézkedtek, hogy azt csak két újoncozás között lehet folytatni. (1807., 1808., 1830. és 1840.) Ugyanezek a törvények kitértek a felmentésekre is, mellyel sok súrlódásnak vették elejét; bár ezzel a jobbágy osztályt, azon belül is a nincsteleneket sújtották. A törvény szerint elvben felmentendők a katonáskodás alól a nem adózók: nemesek, papok stb., az 10
