Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)

III. Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának erőfeszítései a politikai konszolidáció és a gazdasági stabilizáció kibontakozásáért 1921-1925

munkás- és cselédügyek helyes és igazságos intézésének nagy hasznára fog válni."

m A gyakorlatban az élet azt igazolta, hogy az „igazság mérlege" legtöbbször a munkaadó oldalára billent. A földmunkásokat nagyon elkeserítette ez a jogtiprás és nem egyszer hallatták hangjukat. Elsősorban a kormány — félve esetleges földmunkás megmozdulásoktól — különböző óvintézkedéseket igyekezett tenni. A földművelésügyi miniszter pl. a „15 000/1924. szám alatt körrendeletet adott ki, mely szerint az aratás és cséplés elsősorban helybeli és hivatásos mezőgazdasági munkásokkal végeztetendő, az aratógépek lehetőleg kiküszöbölendők, s a munkabérekre nézve méltányos megállapodások létesítendők."

40

4 A földmunkásokat azonban a szerződés megkötésére az éhség, a munkanélküliség kényszerítette. „Munkanélküliségről a vármegye területén nem volt szó — írta az alispán évnegyedes jelentésében —, mert igen nagyszámú munkaerőt kötött le részben a nagy szőlőterület, mésrészt a községek határában fekvő nagyobb birtok."

40

5 Természetesen azért volt kevés munkanélküli Heves megyében, mert „nagy volt az idegen vármegyékben, különösen a Dunántúlon nyári munkára elhelyezkedő munkások száma is. A munkások elhelyezését — írja az alispán — a gazdasági felügyelőség állandó figyelemmel kísérte, s ha valahol panasz merült fel, a közigazgatási hatóságokkal igyekezett a bajon segíteni. A szerződéseknek a munkások által való megszegése helyenként megtörtént ugyan, de a közigazgatási hatóságok erélyes beavatkozása folytán a munkában fennakadás igen kevés helyen, csak rövid időre történt."

40

0 És az volt a lényeges, hogy a munkában fennakadás ne legyen. A szerződésben megállapított munkabér az infláció következtében napról napra értéktelenebbé vált, így gyakori volt a szerződés módosításáért, a bérek felemeléséért való harc. A földbirtokosok azonban nem mutattak hajlandóságot a szerződések módosítására, s ha a földmunkások abbalhagyták a munkát, a hatóságokhoz fordultak, amelyek kényszerítették a munkásokat a munkafelvételre. Ha megtagadták, börtönbe csukták őket. Hogy a börtönbüntetéstől szabaduljanak, a leggyakrabban a börtönben írásos nyilatkozatot adtak, mely szerint ha kiengedik őket, akkor hajlandók a munkát folytatni. „A szatmári püspöki uradalom 45 cséplőmunkása a börtönből azután szabadult, hogy „írásbeli nyilatkozatot adtak, hogy a munkát a szerződés betartásával hajlandók teljesíteni."

4

0'

7 A földmunkások megbüntetésében különösen a főszolgabírák szorgoskodtak. „Jávorka Veronát és társait, visontai lakosokat azért, mert a tulajdonost „béremelésre akarták kényszeríteni... három napi önköltségen eltöltendő mint fő .. . és 15 nap alatt fizetendő 140