Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Szederjesi Cecília: Falu bányával és gyárral - Salgótarján 1870 táján

SZEDERJESI CECÍLIA FALU BÁNYÁVAL ÉS GYÁRRAL - SALGÓTARJÁN 1870 TÁJÁN Bevezetés „A község úgy nézett ki, mintha két, külön a maga hegyének lábához tapadt kis falucska volna. A két nagyvállalat [a szénbánya és a vasfinomító] pedig, nem lévén még abban az időben a községgel összeépítve, szintén külön-külön épületcsoportot alkotott. Úgyhogy akkor Tarján négy részből állt. " Ilyen megosztottnak látta az 1870-es évek közepén Salgótarjánt a kortárs.

1 A tősgyökeres tarjániak egyelőre maradtak régi helyükön, legfeljebb földjeiket adták el a bányának és a gyárnak. A sorompóval elzárt vasfinomító telepe zárt világnak tetszhetett, az állandóan fluktuáló bányászok azonban a falu eredetileg lakott részének Tarján patakon túli felébe is beszivárogtak, míg néhányan a község lakói közül jelentkeztek munkára. Az 1869-es népszámlálás összesítésekor szintén négy részre, méghozzá pontosan a már említettekre osztva gyűjtötték egybe a salgótarjáni adatokat, s valóban, mintha négy eltérő településen készült volna a felvétel.

2 A kortárs memoárokban és a népszámlálás adataiban rejlő értékes információk lehetőséget adnak arra, hogy rekonstruáljuk, miként festhetett Salgótarján közvetlenül a bányatársulat, a vasút, valamint a vasgyár beindulása körüli években. 1850-ben mindössze 808 lelket írtak itt össze. Négy kézműves állt az uraság szolgálatában; a lakosság szinte kizárólag magyar anyanyelvű jobbágy. A telkesek körében általános a házközösség, a nagycsaládi együttélés. A palócfalucskában mindenkinek megvolt a maga helye, évszázados, íratlan szabályokon alapuló feladata.

3 A jobbágyfelszabadítást követően hosszas harcok dúltak a tagosítás kapcsán, melynek végeredménye (1863) hirtelen szinte jelentéktelenné vált. Salgótarján néhány év leforgása alatt teljesen más dimenzióba került: 1869-re 3700 fősre duzzadt, s száz keresőből 71 volt bányamunkás. A falu olyan ipari felszívó erőként funkcionált, amely iránt a feudális viszonyokból kilépő, átrétegződő társadalomban nagy kereslet mutatkozott. 1 TÓTH, 1995. 56. p. 2 Az első körzet a település belsejét, a második a Tarján patakon túli részét („vízen túli rész", „Meszesalja"), a harmadik a központi bányakolóniát, a negyedik pedig a vasfinomító gyártelepét takarja. - A tanulmány Nógrád Megyei Levéltárban őrzött forrásai: Salgótarján 1859-es telekkönyve (IV. 161. 7.); az SKB Rt. bányatörzskönyvei (XI. 5. 34., 46.); az 1869-es népszámlálás összesítői (IV. 264. 2.). Ezek külön hivatkozás nélkül szerepelnek a szövegben. 3 Salgótarján története, 1972. 72., 79. p.