Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Radó Bálint: Az újítás és megújítás híveinek küzdelme a 17. századi brit vallási közéletben egy vitairat tükrében

448 ilyen nézeteket.

2

2 A török mellett elképzelhető „legiszonyatosabb" ellenségeket sorolta fel. Ugyanakkor kézenfekvő a szerző számára, hogy utaljon Károly király „áldott Atyjának", Jakabnak Delestandae haereses című írására, amelyben Vorstius-t és általában az arminianizmust ateizmusnak nevezte.

2

3 Baillie döbbenetének ad hangot, hogy St. Andrews-ban, Edinburgh-ban, Glasgow-ban és Aberdeen-ben is felütötte a fejét ez az „eretnekség". A vitairat szerzője kiemeli, hogy az arminiánusok az isteni kiválasztás és megváltás tekintetében szembeszegülnek mind a dorti zsinattal, mind az anglikán tanítással. Baillie szerint a „belga" arminiánusok tévtanításában „Isten nem lehet Isten"

2

4 , mivel Arminius és Vorstius Isten kiválasztását és szuverén döntését az emberi hittől és cselekedetektől teszi függővé, elismerve a szabad akaratot,

2

5 s azt a képtelenséget állítva, hogy Isten kegyelmének ellen lehet állni.

2

6 További balgaság és szörnyűség szemében, hogy nem ismerik el a certitudo subjectiva-t.

2

7 Való igaz, a katolikus tanítás sosem engedélyezte a certitudo salutis-1, a személyes üdvbizonyosságot. Beeke „ Assurance of Faith. Calvin, English Puritanism, and the Dutch Second Reformation " című munkája a reformáció fő vonalának ezzel szembeni látásmódját taglalja. Robert Baillie ebben a szellemben elképesztőnek tartja, hogy a „frakció" az üdvbizonyosságot elveti. A következő, III. fejezet a „canterburyánusok" „pápistaság" iránt tanúsított barátságosságát tárgyalja. Baillie úgy indít, hogy a jól ismert „újító frakció" („ innovating faction ") 2

8 először azt a benyomást keltette, hogy „Arminiustól Lutherhez akarnak áttérni."

2

9 Ebben megerősítette az igazi hit védelmezőit, hogy Laudék a lutheránus szerzőket gyakrabban idézték mint Kálvint, Bézát, Martyrt vagy Bucert.

3

0 Mindezért egyfajta vallási szinkretizmussal gyanúsították őket, '

1 de az „Úrvacsora Jegyeinek felmagasztalása, Krisztus emberségének testi jelenléte a csodálandó Jegyekben és azok körül,... számos, a Jegyekre vonatkozó imákat, ... sok új Ceremónia, amelyek sok éve használaton kívül voltak ..." azt bizonyította, hogy a „Pápistaság" Canterbury legfőbb ismérve.

3

2 Baillie gúnnyal állapítja meg, hogy Canterbury gonosz frakciójának tagjai még a bíborosok „vörös sapkájának" is adnának tiszteletet. Az egyházi és a világi szféra egybefonódására jó példa, hogy ezt a királyi szuverenitás elleni bűnnek nevezi a szerző,

33 aki úgy riasztja tovább olvasóit, hogy „Canterburie hangsúlyozza, hogy Róma és a mi 22 BAILLIE, 1640. 8. p. 23 Uo. 10. p. 24 Uo. 17. p. 25 Uo. 17. p. 26 Uo. 18. p. 27 Uo. 19. p. 28 Uo. 30. p. 29 Uo. 31. p. 30 Uo. 31. p. 31 Uo. 32. p. 32 Uo. 32. p. 33 Uo. 40. p.