Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Kozma György: Ki Támadta Táncsicsot 1845-ben?
Kozma György: Ki támadta Táncsicsot 1845-ben? 283 két, a »Talpra magyar«-t kinyomtatta a Heckenast nyomdában, s elszavalta a múzeum lépcsőjén. - Táncsics ott állott, szemeiben két könnycsepp csillogott, az öröm könnycseppje, mint egy jósnak, kinek jóslata beteljesedett. És András bácsi? Bár az 1847-ki borsodi tisztújítás alkalmával még a szabadelvű Szepesy-Szemere pártról mit sem akarva tudni, a konzervatív Nagy Gida és gróf Szirmay párttal szavazott, az 1848-ki március 15-e, a nemzetnek kifejezett, jogos kívánalmai, a gyakori érintkezés Deák[kal] és Eötvössel, felrázták az öreg urat is konzervatív álmából, s előhaladt korától alig várható gyors lépésekkel haladt át a konzervatívaktól a szabadelvűekhez, úgy, hogy midőn Szemere Bertalan, a volt borsodi másodalispán az első magyar független minisztériumnál belügyminiszteri tárcát vállalt, az öreg Andris bácsi már teljesen átalakult egyén, s Szemerének megbízott embere, később a felvidéken miniszteri ügyvivője volt. S mit ő tett, meggyőződésből tette, »sapienti est consilium mutare in melius« 4 9, szokta mondani sokszor a lezajlott szabadságharc alatt, de aztán elborult arccal tette hozzá mindig: »Csak egy bűnöm van, hogy Táncsics ellen a 'Feleletet' írtam«. Ezt nem tudta megbocsátani magának soha. 1848 nyarán találkozott az öreg úr Táncsiccsal Pesten. A szelíd természetű Táncsics tréfálva ütötte el a dolgot, s így vetette szemére tettét: »No ugye táblabíró uram, nem ön a nemzetet, hanem én hódítottam meg önt.« -Nem te öcsém, -felelt Andris bácsi, ki mindenkit, ki fiatalabb volt nálánál, tegezett, nem te öcsém, hanem a kor szelleme, melynek te csak kifejezést adtál, hódított meg engem. Táncsics őszintén nyújtotta jobbját ez elismerő kifejezésért Andris bácsinak, kivel aztán folyton jó viszonyban élt egész 1862-ig, mikor az öreg táblabíró meghalt, még sokszor emlegetve életében, hogy bár csak ne írta volna azt a politikai röpiratát, s maradt volna az »oeconomiai és aetikai literatura« mellett. Ssajátságos a véletlen, csaknem harminc évvel később, mint az öreg táblabíró az idézett munkát írta Táncsics ellen - Táncsicsnak egyetlen leányát Andris bácsinak egyik névrokona vette nőül, mintha a sors e két nevet, mely az irodalomban oly ellentétesen állott egymással szemközt, összeforrasztani akarta volna, hogy a múlt keserű emléke teljesen elmosódjon Táncsics szemei előtt, s el is mosódtak, mert teljes boldogságát találta meg szeretett leányában s kis unokájában, ki - szegény anyját hamar elvesztve ma mint félárva áll az elköltözött nagyszellemű nagyapa ravatala mellett, könnyezve s fel sem fogva azt, hogy Táncsicsot nem ő, hanem a nemzet veszítette el! Palotay Akos " 49 A latin mondás magyarul: „a bölcs képes nézetei megváltoztatására. "
