Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Kenyeres István: A kiátkozott egri udvarbíró: Csimori Kövér Ferenc

232 bői is ismerünk Kövér családbelieket, mégpedig egy Kövér Ferenc nevűre utaló adatot is, valószínűleg ebben az esetben hősünkről, csimori Kövér Ferencről van szó. 1 0 Csimori Kövér Ferenc feltehetően Mohács után születhetett, így valószínűleg már szülei elmenekültek Bács megyéből. Sajnos arról sincs információnk, hogy a Kö­vér-család hová telepedett át, csak sejthető, hogy az ország észak-keleti felét választot­ták új otthonuknak. Birtokot valószínűleg nem szereztek, nevük beazonosítható mó­don nem lelhető fel az ismert birtokösszeírásokban és dika-jegyzékekben." A család­ból valószínűleg már csak Ferenc lehetett életben az 1560-as évek végén, ugyanis a források alapján úgy tűnik, hogy Kövér Ferencnek nem maradtak felnőttkort megélt testvérei, vagy rokonai. Ismert, hogy 1578-ban egy adósság kapcsán úgy rendelkezett, hogy követelése nejére, vagy annak halála esetén felesége mindkét nembeli örököseire vagy a végrendeleti örökösökre szálljon. 1 2 Kövér neveltetéséről, iskolázottságáról vi­szont annyi tudható, hogy írni és számolni tudott, értett a kardforgatáshoz, de a gazdál­kodáshoz és a számadásvezetéshez is, és kortársai szintjén boldogult a latinnal is. A menekült nemesek keserű életét élve, birtokok hiányában, de némi „szakkép­zettség" birtokában Kövér Ferenc számára nem igen mutatkozott más lehetőség, mint a végvári vagy kamarai szolgálat. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Kövér 1568-ban, kamarai szolgálatban oroszlánkői tiszttartóként bukkan fel a forrásokban. lj Ekkor a tisztségből való elbocsátása kapcsán ismerjük meg személyét. (Az elbocsátás úgy tűnik nem a személyének, hanem hivatalának szólt, ugyanis a két volt Guthi Országh-birtokot a kamara csak ideiglenesen kezelte.) Kövért 1574-ben már Diósgyőr prefektusi tisztében találjuk. Hogy minek köszönhette az előrelépést, konkrétan nem tudhatjuk, csak alapos sejtéseink vannak. Egy biztos, hogy Kövér ekkor már minden bizonnyal megnősült és neje a Diósgyőr kapcsán fontos szerepet betöltő Fánchy csa­ládból származó Anna volt. 1 4 1561 és 1563 között ugyanis Diósgyőr zálogos úrnője a ío A problémát felveti DOMINKOVITS, 2002. 276. p., 11. jegyz. A Kövér családbeliek Gömör megyei említését ld.: TÓTH P., 1996. Kövér Ferencre: Nr. 1570. Itt Derencsényi Miklóssal való peréről érte­sülünk, ez alapján elképzelhető, mint majd az a későbbiekből is kiderül, hogy a Derencsényiekkel neje révén kapcsolatba kerülő csimori Kövér Ferencről van szó. A forrásokban említett másik Kövér már valószínűleg a korábban Gömörben is birtokos velezdi Kövérekre utalhat: Kövér János, majd Lórántffy György özvegyére, Dövényi Margitra: uo. Nr. 2026. 11 Maksay közlésében több Kövér családra vonatkozó adatot is találunk, de ezek vagy a velezdi Kövérek­re vonatkoznak, vagy a vizsgált régiótól távol eső Somogy, Zala, Vas megyékben birtokos más Kövér nevezetű családokra. MAKSAY, 1990. 1095. p. Esetlegesen számításba vehető a Kis-Hontban birtokos Kövér Pál, aki 1549-ben Varbócon 6 portát bírt. de ez a birtok már a 15. század végén is ennek a (való­színűleg nem a velezdiekhez köthető) családnak a birtokában volt. ENGEL , Térkép. 12 ÖStA Finanz- und Hofl<ammerarchiv (= HKA) Gedenkbücher Ungarn (= GBU) Bd. 400. fol. 151 v—152v. 13 1568. dec. 12. Linz. I. Miksa felmentvénye Sklenovith Pál siroki provizornak, Sarlai Bálint litteratus várnagynak és Kövér Ferenc oroszlánkői offíciálisnak a Guti Országh Kristóf halálával a koronára háramlott két birtok igazgatása alól. ÖStA HKA GBU Bd. 395. fol. 378v-379r. 14 Fánchy Annának, mint Kövér feleségének első említésére ugyan csak 1575-ből van adatunk (MOL E 254 1575. április no. 16. - 1575. április 29.), de nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a házas­ság már előbb létrejött. További említések pl. TÓTH P., 2008. No. 1932. (1578. június 25.): ÖStA HKA GBU Bd. 400. fol. 151v-152v. (1578. márc. 26.).

Next

/
Thumbnails
Contents