Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)
KOZMA György: Lövés júniusban. Szederkényi Nándor ifjúsága és politikai párbaja • 289
ezekhez. A baloldaliságát nem tagadó Szederkényinek Kacziány állításával szemben valamelyest kellett tudnia pisztollyal bánnia, mert egy hónappal a kritikus eseményt megelőzően, 1870. április 28-án az Egri Polgári Lövésztársulat tagjai a 68 szavazati íven leadott 47 szavazattal megválasztották Szederkényit az igazgató választmány tagjai közé. 81 A párbajra valójában politikai ok miatt került sor. Az ügy előzményét szintén Kacziány közölte legrészletesebben 1916-ban, Szederkényi halálának évében a Magyarország hasábjain, miután megkapta özvegyétől - Oroszy Idától - Szederkényi Nándor korabeli naplótöredékét a történt események leírásával. E szerint Novotha még 1869-ben adott falusi választóinak 50 forintot, hogy abból embereket itassanak. Egy személy, aki belátta, hogy félre voltak vezetve, ezt a pénzt Novotha levelével együtt behozta Egerbe Szederkényihez, aki az összeget azzal adta vissza, hogy abból az addig csinált tartozásokat egyenlítsék ki. Novotha tudomást szerzett minderről, s az egri kaszinóban - nevezett háta mögött nyilvánosan sikkasztónak nevezte Szederkényit, aki állítása szerint a pénzt elsikkasztotta. Szederkényi később levelet írt Novothának, melyben leírta a valójában történteket, mire Novotha válaszában a sikkasztás vádját visszavonta. Szederkényi azonban ennyivel nem érte be, s szószátyárnak nevezte ellenlábasat, mire Novotha „hasztalan kofálkodó skribler''' - azaz hiába fecsegő firkász kifejezéssel illette ellenfelét, s egyben felszólította őt, hogy fegyverrel válaszoljon, ne pedig tollal. Erre - a kor szokásainak megfelelően - Szederkényinek nem maradt más választása, mint kihívással felelni. 82 Az 1870. május 31-én és főként június l-jén történt eseményekről álljon itt Szederkényi saját, az eseményekkel egyidejűleg írt naplótöredéke Kacziány Géza közreadása 83 nyomán, amelyben a párbajt megelőző este és éjjel, valamint a kritikus napon történteket teljes részletességgel örökítette meg! 84 „1870. június 1. Kacziány ekkor még az ügyről keveset tudott és azt is eléggé pontatlanul. (Első kézből való értesüléseit később, csak Szederkényi halálát követően szerezte.) Leírta például, hogy Szederkényi „alig némi célzás után úgy lőtte Novothát homlokon, hogy ez egyszerre szörnyet halt" KACZIÁNY G., 1889, 43. Magyar Elek 1916-ban úgy adta elő az esetet, hogy „a porondon a híres pisztolylövő terült el. Szederkényi golyója a szívét ütötte átr MAGYAR E., 1916. 4. Vö. CLAIR V., 1914. 47.; LEGÁNYI F„ 1:396,2:96-97. 81 Eger, 1870. április 28. 133. 82 Magyarország, 1916. június 24. 7. 83 Magyarország, 1916. július 2. 10. 84 A napló eredetijének mind ez ideig nem sikerült nyomára bukkannunk. A Kacziány Géza után maradt irathagyatékban nem található, Szederkényi Nándor irathagyatéka nem került elő, s rokonainak hagyatékát is hiába kerestük. Az idézett szövegben a meghagyott kiemelések valószínűleg Kacziány kezétől származnak. 300