Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

B. HUSZÁR Éva: Heves megye elpusztult falvai • 189

szó. Nem tudni, lehet-e úgy értelmezni az elnevezést, hogy: Ény nélkül. A falu Péllyel DNy-on, Türüggyel D-DK-en, É-on vagy Polgárral, vagy Vezekénnyel (Hevesvezekény) lehetett határos. Szentmiklós az Ős-Hanyi-ér mellé települt, a bal partra. Abban az időben más vízfolyás a környéken nem lévén Ényt is az Ős-Hanyi-ér mellé kell helyeznünk. Feltesszük, hogy annak bal partjára települt, legalábbis faluja. A XV-XVI. századra beálló vízrajzi változások során az Ős­Hanyi-ér Vezekény (Hevesvezekény) alatt kimutathatóan alig változtatta meg folyásirányát. 286 Leginkább azért, mert beleveszett a Szentmiklós (Tamaszentmiklos) alatti mocsárvilágba. A kimutatható változás mindössze annyi, hogy Szentmikós bal parti településből jobb parti telepü­léssé vált. Viszont, hogy ebben a folyamatban Ény milyen módon vett részt - Szentmiklóssal azo­nos vagy önálló településként - egyenlőre nem tudni. A korban a terület a magas árterek réti talajú és keményfás ligeterdős tájtípusába tartozott, állattenyésztéssel, halászattal. 287 Miké Károly az árvizekkel elöntött terület határát a mai Tamaszentmiklos határának közepén vonja meg. 288 így a mocsári erdős, pangóvizes tájtípus is érintette Ény területét. Térképes előfordulása nincs. Fajzat Elpusztult település Gyöngyöstarján Ny-i határrészén. Területe a Mátra nyugati részén, 500-700 m magas vulkánikus hegycsúcsok alatt feküdt. Faluja a Más pataka mellé települt (3. ábra 289 ). Fajzat D-i határán és talán Gereg, Vaja (?), Kistarján határának találkozásánál állt a Bolya tető. Fajzat határosai Körtvélyes 1., Vaja (?), Kistarján (Dióstarján), Gereg, Pata (Gyöngyöspata) lehettek. Lehetett még egy ismeretlen nevű falu Pata határában, mellyel határos volt a falu. 290 Fajzat hegyes határa a szubkontinentális és szubmediterrán alacsony hegységek tájtípu­sába tartozott, a vulkáni hegységek cseres tölgyeseivel, benne kevés irtással. A vadászat térszíne volt az ilyen vidék. 291 Térképes előfordulása: -határa: HML U 128,129, 131,132,133,134,135., Puszta Fajzat: I. katonai felvétel XVII. 17., Fajzat P.: II. katonai felvétel XXXV. 47., Fajzat p.: III. katonai felvétel 4864/3., Fajzathi útnál: HML U 128,129,132., Fajzathi szöllök: HML U 131,134. Fancsaltelke Elpusztult település Nagyréde ÉÉNy-i határában. Györffy György feltételezi, hogy ez az a falu, mely az 1067-es oklevélben szerepel. Ha így van, akkor az egyetlen elpusztult falu a mai Heves megyében, melyet már a XI. században említ forrás. A tarjáni uradalommal, Gereggel, Patával (Gyöngyöspata) határos volt. 292 Feltételezhetően Szűcsivel (?) és Ecséddel is (kivéve azt 286 MIKÉ K., 1991. 640., 242. ábra. 287 SOMOGYI S., 1988. 1. ábra. 288 MIKÉ K., 1991. 640., 242. ábra. 289 SZÉKELY A., 1964. 211. A tömbszelvényen a Fajzat környékén lévő egykori falvakat is bejelöltük (Gereg, Kistarján, Körtvélyes, Vaja). 290 Jeleztük, hogy Gyöngyöspata határában - tekintve a 3-, 7-8 km távolságban elhe­lyezkedő Heves megyei falvakat, kellett még lenni a hegyvidéki fekvés ellenére Faj­zattal határos falunak. Talán éppen azok közül a települések közül való az ismeretlen falu, amelyeket eddig nem tudtunk elhelyezni a megye területén. Esetleg Pataszur­doka is elfoglalhatta a teljes határfoltot, melyben a mai Gyöngyöspata határán belül nem jelölhető meg egyéb település. Viszont van a megyében óriási határú hegyi fal­vakra példa, éppen a közeli Csamak! 291 SOMOGYI S., 1988. 1. ábra., 868. 292 GYÖRFFY Gy., 1987.111. 92. 225

Next

/
Thumbnails
Contents