Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

V

- loll VÉG A végrehajtó bizottságok kettős alárendeltségi viszonyban műkődnek, mégpedig saját megválasztó tanácsuknak és a felettes végrehajtó bizottságnak, illetve a minisztertanácsnak, Működésűknek eredményességéért tagjaik testületileg és egyénileg is felelőnek. Végzett munkájukról kétévenként kötelesek beszámolni, évenként pedig tájékoztatást adni a megválasztó tanácsnak, de beszámolási kötelezettséggel tartoznak a felettes végrehajtó bizottságnak és a minisztertanácsnak is az általuk meghatározott időpontokban. A végrehajtó bizottság működését addig folytatja, amig az újonnan megválasztott tanács saját új végrehajtó bizottságát meg nem választja. VÉGRENDELE

T /testamentum/: Halál esetére vonatkozó jogügylet, melyben a végrendelkező a maga jogainak, főképpen vagyonának halála utáni sorsát szabja meg. Fontos, de nem mellőzhetetlen része az örökös megnevezése /tartalmazhat családjogi intézkedéseket, pl. gyámságot/. A végrendelkezés joga soha nem volt abszolút korlátlan, de történelmi időszakonként a megkötések igen eltérő súlyúak lehettek. — A végrendeletet az ókori római jog fejlesztette kiterjedt intézménnyé. Ezt követően viszont a középkorban általában ós a magyar feudalizmusban is a végrendelkezés jelentősége döntően lecsökkent. A neme

s ember nemzetsé

gi és adománybirto

kára az ősisé

g jogelve vonatkozott, igy csak ingó jószágáról és ún. szerzett ingatlanairól tehetett testamentumot. /Megszorítást az utóbbi téren csak az özvegy rendelkezése alá tartozó jegyajándék és hitbér, valamint a 1eánynegye

d képezett./ A végrendelet készítéséről a XVIII. századig nem rendelkeztek törvén

yek — az Aranybull

a k, pontja nem valósult meg az ősiséggel szemben igy ezekben a kérdésekben a szentszékek

nek nagy szerepük volt. Ti. az egyház támogatta a szabad végrendelkezést, mert ezzel nyílott lehetőség a "lélek üdvéért" /pro remedio animae/ adományt tenni; vö. holtkéz birto

k. Az 1715:27.tc. végre szabályozta a végrendelkezést. Eszerint hiteles helyek