Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

V

983 VÁR rára vezették vissza, és ezért a "szent király jobbágyainak, szent király szabadjainak" /jobagiones, liberi sanoti regis/ nevezték magukat. Az alacsonyabb várjobbágyróteg a várnépből felszabaditottaké volt /jobagiones de castrensibus exempti/; a "kelt jobbágyfiuk", mint egykorúlag nevezték őket. Nekik voltak olyan kötelezettségeik, amelyek az előbbieket nem terhelték, igy az ispánnak nyújtandó szállás, ellátás /descensus

/

. — A várjobbágyság a XII-XIII. század fordulójától a várbirtokok eladományozásától kezdve került veszélyeztetett helyzetbe; földesúri hatalom alá kerülés, szabadságuk elvesztése fenyegette őket. Többségükkel ez is történt, sőt az eredetileg "hűbéres" jelentésű "jobagio" nevük átterjedt az elnyomott osztály egyéb e— redetü, éppen egysógesülőben lévő csoportjaira is /vö. jobbágyság

/. A várjobbágyság másik része a királyi serviensekkel együtt felemelkedett a rendileg szerveződő nemessé

g sorai közé. Ezek inkább a "szent király jobbágyai" lehettek, mint azt az törzsnevek előfordulása jelzi a nemes nemzetségi származást bizonyitani hivatott "de g^jiere" kitételek után, Vagyonilag azonban már ők sem igen tudtak megkapaszkodni; utódaikból került később ki az egytelkes kuriális nemese

k többsége, VÁRKAPITÁN

Y /capitaneus castri/: A vá

rak parancsnokait a XVI, század első évtizedeitől, a végvá

rakban kezdték kapitán

yoknak nevezni. Ezt megelőzően várnag

y elnevezés volt a leggyakoribb. Nagyobb várakban a vár parancsnoka alatt a helyettes vagy alkapitány /vioecapitaneus/, várnagy vagy várnagyok és hadnag

yok stb, szolgáltak. A XVI, század első felében még többnyire két kapitányt állitottak egy-egy vár élére, később szakítottak ezzel a gyakorlattal sőt az is előfordult, hogy egy parancsnokot több erősség védelmével is megbíztak. Társadalmi helyzetük szerint a kapitányok többsége világi nagybirtoko

s volt, de előfordult köztük egyházi személyiség, sőt olykor közneme

s is. Nemzetis

égük szerint