Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

V

- 976 azaz az istállózó állattartás megoldása volt döntő feladat. &mek kulcsa pedig a takarmánynövények szántóterületre ke­rülése volt, mert ezek egy kumulativ folyamatot indítanak el: több takarrtány - több állat - több trágya - nagyobb ter­més - ugyanazon területen több emberi és állati táplálék etc. Különös fontosságot nyertek a takarmánynövények között a pillangósvirágúak /lóhere, lucerna stb,/, amelyek magas tápértékük mellett a talajerőt is növelték. Azután a kapás­növények — amelyek tulajdonképpen előbb jelentek meg az ugaron — érdemelnek említést, s ezek egy része már ipari hasznosítást is nyert /répafélék, kukorica, dohány, burgo­nya/ sőt az emberi táplálkozást is gazdagították, A vetésforgós rendszerek tehát uralkodóvá tették az istállózó állattenyésztést, a rendkivül kiszélesült ter­roényszerkezet gyakorlatilag felszámolta az Ínséges eszten­dők fogalmát, az éves munkafázisok egyenlőtlen hullámzásain a háromnvomásos gazdálkodá shoz képest is sokat simitott, A háromnyomásnál már ugyancsak megjelent állattenyésztési—nö­vénytermesztési összefonódottságot minőségileg magasabb szintre emelte, és ez nem véletlenül lett az európai mező­gazdaságnak /tengerentúli típusú monokultúrát alig ismerő/ jellegzetessége. — Az új agrárrendszer természetesen szo­rosan kapcsolódott az ipari forradalomhoz. A földek nagyobb igénybevétele, a bevezetett növényi kultúrák intenzivebb talajmüvelést, sokoldalúbb gondozást követeltek, s ehhez mélyszántást biztosító vasek e, mezőgazdasági gépek, az em­beri—állati erőt meghaladó energia szükségeltetett. A má­sik összefüggés demográfiai vonalon követhető: növekvő nép­szaporulat, váro sokba­f':yá rakba vándorló, azaz kevesebbek által ellátandó nagyobb létszámú népesség. Végül a váltó­gazdaság nagyobb szakértelmet, o igy polgári tipusú isko— Iákat, valamint befektethető tők ét követelt, A feudális termelési viszonyok azonban külön gátat jelentettek: a ro l.o ; ; munka erőz saroló hatására gondolhatunk ogyrészt, a tradicionális gabonafélékre épülő földesúri a­d órendszerre másrészt, sőt a földbirtokosok — nálunk pél—

Next

/
Thumbnails
Contents