Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

SZ

- 847 SZJLN századi megszervezését követően azonosultak a ki rá1y b irá

kkal. 1562-től, a közszékelyek jobbágysorba süllyesztése, illetve a székely felkelés leverése után, egészen a XVII» század végéig az erdélyi fejedelmek egy főkapitán

yt állítottak /capitanus generalis/ a székek összességének élére, de kizárólag katonai feladatokkal. SZÉKELY SZÉKE

K /sedes Siculorum/: A hosszú ideig vérségi -neniz_ets_égi szervezetben élő székelve

knek e vármegyékhez hasonló területi önkormányza

ti szervezeti egységei a Székelvföl

dön történt végleges megtelepedés után, a XIVXV. századra alakultak ki. Bár a székek földrajzi, igazságszolgáltatási, közigazgatási alakulatok voltak, bennük a székelyek századokon át a hat nemzetség és a 24 ág szerint éltek -- szétszórtan a székekben. A székek száma a középkorban hét volt: Udvarhely, Maros, Sepsi, Kézdi, Orbai, Csik és Aranyos. Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék a XVI. század végén Háromszé

k néven egyesültek. Más székekből viszont ún. fiúszékek váltak ki, amelyekkel szemben a kibocsátót anyaszékeknek mondották. Udvarhelynek Keresztúr és Bardóc, Marosnak Szereda, Sepsinek Miklósvár, Csíknak pedig /amely ráadásul Al- és Felcsikra is oszlott/ Gyergyó és Kászon lettek a fiúszékei. A székek hatásköre a vármegyéével vethető össze, kiemelten fontos feladatuk volt azonban a katonáskodásra kötelezett székelység hadi igazgatása. Ennek megfelelően a XVI, századig a székek élén hadnag

yok /maior exeroitus/ vagy kapitán

yok /oapitaneus/ álltak, akik a többi fontos funkciókörben: az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban is vezető szerepet játszottak. Bíráskodási feladata volt a választott székbiráknak /iudex terrestris/, de sokkal nagyobb fontosságra emelkedtek a királybirá

k /iudex regius/, akiket a középkorban a székely ispá

n, utóbb az erdélyi fe.iedele

m nevezett ki a maga emberei közül, mig Bethlen Gábor hozzá nem járult választásukhoz. A királybi-