Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)
Q - R
ső táblán persze neu létezett ilyen megkülönböztetés. A két tábla külön tárgyalt és szavazott, határozataikról egymást üzene t útján tájékoztatták, hogy végül közös felira tban egyezzenek nog, A király a felterjesztésre resoluti o-val /elhatározással/ válaszolt, s ebben azt vagy elfogadta, vagy elvetette, vagy módosítást kivánt. Az utóbbi esetekben valamilyen megegyezésig vagy végleges szakításig folytatódliatott tovább a processzus. Ez a rendszer a XVII. század előtt persze nem volt ilyen bonyolult, de az országgyűlési rendi törvényhozói munkát már 1526 előtt a király szentesítése, s az aláirt, megpecsételt dekrétum kihirdetése követte s tette teljessé, A kihirdetés a rendeknek történő átadást jelentette, azaz elküldték a törvényhatósá goknak. A XVIII, századtól újabb lépcsőfokokkal szaporodott a tárgyalási és törvényhozási folyamat. Szokássá vált a köve tu tasitáso k törvényhatósági megfogalmazása, valamint az ügyek előkészítő tárgyalása az ún. kerületi ülése ken. Ez utóbbiak állásfoglalásait vitték azután az országos ILLés elé, A magyar rendi országgyűlés hatáskörébe elsősorban — szokásjogi alapon — a törvényhozás tartozott. Ezenkívül itt szavazták meg a rendek a rendkívülinek nevezett adókat, igy a hadiad ó t. s ennek kapcsán olykor a hadüzenet, békekötés kérdéseit is megtárgyalták. A XV. század derekától 1687-ig az országgyűlés hatáskörébe tartozott a királyi trón betöltés e, s megszakítatlanul az országos rendi főméltóságok /nádor, koronaőrö k stb./ választása, a honfIÚsitá s. Bíráskodási jogköre a hűtlenség! és felségsértési ügyekre terjedt ki, 1495-től kezdődően, 1635-től az általános nemesi felkelé s meghirdetése, l6oS-tól a szabad királyi városi rangra emelés országgyűlési tárgyak lettek. A magyar rendek lényegében meg tudták óvni országgyűléseiket az uralkodói centralizációs törekvésektől, a rendele ti kormányzástól — szemben a XVII, századi ausztriai és cííh tartományokkal, vagy akár az erdélyi három nemze t-
