Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)
Q - R
- 795 PU S/. legalább másfél évszázadon keresztül tovább formálódott« — Az országgyűlést a király hivta össze, királyválasztás esetére pedig a nádo r /az 1485. évi ún,"nádori cikkek értelmében/, A királyi meghivó levelet /litterae regales/, a gyűlés helyének és idejének megjelölésével, a főpapok és báró k névre szólóan, a várra egy ék és váro sok mint testületek kapták, E szokás kialakulásával párhuzamosan a tömeges országgyűlések helyébe Mátyás korában, majd — a Jagelló-kor tumultuózus köznemesi fellépéseinek elmúltával — 1526 után véglegesen a követküldési rendszer lépett, A személyesen megjelenő bárókkal s főpapokkal szemben a vármegyék, városok, káptala nok előbb változóan 1-5» majd 1608-tól az előbbiek 2, az utóbbi kettő l-l deputátust küldhetett. Ezzel együtt különült el a követek alsó táblája a királyi tanácsból, illetve annak az országgyűléssel egyidőben tartott üléseiből kialakuló felső tábl ától. E5:ek szervezetét szintén 1608-ban kodifikálták először, egyébként a szokásjo g szabályozta. — A házszabályok, a tárgyalási mód még ennyire sem volt rögzített, még a XVUI, században is változott. A törvényjavaslatoknak, az ún. propositio-knak az előterjesztése /ezek Zsigmond óta ismertek/ mindenekelőtt az uralkodót illette, ezután léphettek fel a rendek hozzászólásaikkal, valamint "sérelmeikkel és kívánalmaikkal". Az alsó tábla követei jelentkezésük sorrendjében szólhattak, de a városlakók csak a megyeiek u— tán. Az újbóli felszólalásoknak nem volt akadálya, ami nagyon elnyújthatta a tárgyalásokat. A végső szavazáskor leggyakrabban nem számlálták, hanem "mérlegelték" a véleményeket, ami a jómódú birtokos nemessé g és az udvari tisztviselők majoritását biztosíthatta. Szavazás esetén az 17oo-as évek végéig minden jelenlévőnek egy szavazata volt, kivéve a pusztán tanácskozási joggal jelenlévő, távolmaradt mágnáso kat helyettesítő követeket, A XIX, században aztán minden egyes megye és a szabad kerületek /Jászkun-. Hajdúkerület / l-l szavazattal rendelkeztek, a káptalanok és a városok viszont csak együttvéve eggyel--eggyel, A fel-