Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

A

ARA - 46 ­sarlózással — s a hozzá kapcsolódó kévekötéssel -- taka­rította be gabonáját. A IX, századtól biztosan volt ínég ún, fél- vagy rövid kaszája, amely azonban szintén egykezes, egyébként átmeneti jellegű szerszám volt. A valódi hosszú kaszákat a középkor először szénavá­gásra használta, A kasza nagy előnye a sarlóval szemben, hogy egyenes testtartást tesz lehetővé, valamint a -- hosz­szabb — pengének a nyélhez való olyan erősitése, hogy a két alkatrész által bezárt szög szükség szerint változtat­ható. A két kézben fogott szerszámot úgy egyensúlyozhatja az eu,ber, hogy a kaszapenge nagyjából vizszintes sikban, a talaj közvetlen közelében, ritmikus mozgatással, egészében nagyobb termelékenységgel dolgozik. A kasza a XXV-XV, szá­zad során vált Ny-Európa több területén /először Németal­földön/ aratási eszközzé, Magyarországon a XVI,, méginkább a XVII, században. Főként az Alföldön és a Ny-Dunántúlon, mert előnyei sik térségeken érvényesülhettek igazán, A sar­lót igy nem szorította ki teljesen a legtöbb helyen; ha­zánkban a két aratóeszköz együtt játszott főszerepet egé­szen a XX. század közepéig, /Amint a kaszához kapcsolódó nyomtatás és a sarlóhoz kötődő kézi cséplés is egymás mel­lett élt — vö, cséplési technik a!/ A kasza nem könnyítette meg a rendre vágott gabona összeszedését és kévékbe kötését, sőt a kaszás aratás ren­desen azzal járt együtt, hogy nem is kötöttek kévéket, ha­nem petrencerudakra fektetve hordták a szalmás gabonát a szér űre. A három aratási alapmüvelet /vágás, marokszedés, kévekötés/ technológiai egybekapcsolását még az első arató­gépek sem oldották meg. A XIX. századi ipari forradalom an­gol-skót-amerikai konstrukciói az ollószerü vágást gépesí­tették oly módon, hogy a géptestet hordozó forgó kere kek e­gyikére fogaskerék- és csuklóáttétellel egy mozgó késrend— szert kapcsoltak. A kévekötő aratógép az első világháború után jelent meg és terjedt el — hazánkban leginkább a nagybirto kokon /de még ott is jelentős ruaradt a részes mun­k ában végzett kézi aratás/, A gépi technika harmadik fejlő-

Next

/
Thumbnails
Contents