Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

Bevezetés

BEVEZETÉS A kislexikon szerkesztésekor határozott célt tűztünk magunk elé: magyar történelmi fogalomgyűjteményt készíteni kimondottan történelemtanárok számára. A cimszavak kivá­lasztása során a kiindulási alapot az iskolai oktatásban i­gényelt fogalmak képezték. Végeredményben azonban a címsza­vakat tudatosan szélesebb körből válogattuk a pillanatnyi és közvetlen iskolai szükségletnél. Erre ösztönzött bennün­ket a tankönyvek éppen most zajló cseréje, a fakultativ ok­tatás közelgő bevezetése, és úgy véltük, hogy pedagógusok­nak is olyan segédkönyvekre van igényük, amelyek a törté­nettudomány eredményeit egy fokkal részletesebben közvetí­tik, mint amit szorosan előírnak a tantervi követelmények. Szaporította a fogalmak számát az általuk tükrözött törté­nelmi jelenségek reális kapcsolati rendszere; adott tárgy­kör meglévő cimszavai újabb és újabb hasonló terminus tech­nicus-ok kidolgozását vonták maguk után, s annál inkább, mi­nél mélyebb tartalmi kifejtésre törekedtünk. Iskolai szükségletet szeretnénk kielégíteni, de köz­vetlenül nem a tanulók száraára. A cimszavak válogatásában, kidolgozásában olyan szemléleti és stílusbeli elveket ér­vényesítettünk, amely feltételezi az olvasó történelmi a­lapképzettségét. A fogalomgyűjtemény Így mindenekelőtt az ál­talános és középiskolai történelemtanárok, valamint a főis­kolai és egyetemi hallgatók munkáját szeretné megkönnyíteni. Ez természetesen nem zárja ki, hogy kulturális életünk e— gyéb területein, könyvtárakban, művelődési házakban, muze-

Next

/
Thumbnails
Contents