Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
C
CÉH - lo2 vagyonuak legnagyobb részben szőlőbirtokosok, borral, alkalmilag egyéb árukkal kereskedők, emellett városi üzletek tulajdonosai, kisebb rangú városi alkalmazottak is voltak. A céhes kézművesek maguk is kereskedtek s birtokoltak földeket, és a XV. század végétől -- a magyar kézműipar és városiasodás válságjeleként — már ismét sokan termesztettek gabonát a szabad királyi városo kban is. A tendencia a következő századokban sem vett más irányt: 1828-ban a városi adózó népességnek mindössze 11-12 $-a volt iparüző. Ez a vegyes foglakozású középrét e g a városi lakosság 5o-6o %-á.t alkotta. Társadalmilag egyfelől a városvezetést majorizáló patríciusokkal, másfelől a konkurrensként jelentkező plebejusokkal álltak szemben, s éppen ipari gyengeségük vezetett oda, hogy a XV. század első felében a városvezetési részesedésért elinditott harcaikat már Mohács előtt alárendelték a plebejus-ellenességnek, s féleredményekkel elégedtek meg. Tagságukkal jöttek létre az ún. külső tanác sok, bizonyos ellenőrzési joggal. A belső tanác sokba, a bir ói. polgármeste ri székekbe már csak azok az iparosok jutottak be, akik egyúttal a patriciusok vagyoni nivójára emelkedtek, s lényegében közéjük olvadtak. Nemzetisé gi összetétel szempontjából a városi polgárság középső rétege — akár a patriciusoké — zömében német volt. A XV. században erősödött először a magyar elem; Mohács idején Budán, Kolozsvárott, Kassán, már a lakosság felét alkotta, másutt /Sopronban, Pozsonyban, egyéb felvidéki városokban/ 15—2o $6-os magyar aránnyal lehet számolni, az erdélyi szászo knál ennyivel sem. A XV. századi patricius-kézmüves küzdelmek csak Budán s Kolozsváron öltöttek a nyel vinemzetisé gi ellentét formáját. A XVX-XVIII, században kiváltságolt új szabad királyi városokban gyökeresebben /Debrecen/ vagy mérsékeltebben /Pécs/ kedvezőbb volt a magyarság számaránya, elindult a nemzetiségi beköltözés is, de ez már nem kapcsolódott a városi társadalmi harcokhoz.