Heves vármegye iratai 1304–1944 (1957) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 5. (Eger, 2000)

IV-1 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének jegyzőkönyvei és iratai kodott olyképpen, hogy ún. statútumokat (szabályrendeleteket) alkotott. A vármegye jogszabályalkotó jogát a közgyűléseken gyakorolta, a statútumokat pedig a közgyűlési jegyzőkönyvekben örökítette meg. A vármegye tisztviselőit a közgyűlés választotta, feleskette, ellenőrizte és, felmentette őket. A hanyagnak bizonyultakat felelősségre vonta és megbüntette. Döntött a hivatalos kiküldetések, fizetések, napidíjak dolgában. Irányította a megye háztartását, kivetette a vármegyei szükségletek fedezésére fordított házi adót. Csak az ispán nem volt választható, őt a király nevezte ki, akit a XV. századtól főispánnak neveztek. A tisztség viselője 1472-től kezdve - rövid megszakításoktól eltekintve mint örökös főispán a mindenkori egri püspök, majd 1805-től érsek volt. A vármegyébe költöző vagy új adományban részesülő nemesek nemeslevelüket a közgyűlésen hirdették ki, ezáltal lettek a vármegyei nemesség egyetemének tagjai. A vármegyei közgyűlés intézménye 1848-ban szűnt meg. Vármegyei törvényszék (sedria vagy sedes iudiciaria). - A rendi korszakban a polgári és büntető bíráskodást a megyeszervezet kebelében három fórum látta el: a vármegyei központi ítélőszék, melyet általában megyei törvényszék néven ismertek, az alispáni ítélőszék és a szolgabírói ítélőszék. A középkori gyakorlat alapján minden megyebeli nemesnek joga volt hozzá, hogy a sedrián megjelenjék. E joguk azonban sohasem vált kötelességgé, bár vele sokan éltek. Éppen ez tette lehetővé, hogy az ítélőszék könnyen átalakulhatott közgyűléssé és az igazságszolgáltatás mellett közigazgatással is foglalkozzon. Ebben az időben a bíráktól éppúgy nem kívántak meg különleges szakképzettséget, mint a közigazgatási tisztviselőktől, úgyhogy a sedrián ítélkező főispán, alispán és szolgabírák a bírótársakat (esküdteket) közülük választották. Ezt a szokást Magyarországon csak az 1613:24. tc. szüntette meg, kimondva, hogy a bíráskodásban a rendes és rendkívüli esküdteken (táblabírák) kívül a jelenlévő nemesek közül senkinek se legyen szava. A táblabírói hivatal jelentős mértékben hozzájárult annak a folyamatnak a meggyorsulásához, amely az ítélőszék és a közgyűlés, a vármegyei igazságszolgáltatás és a közigazgatás elkülönülése felé vezetett. A sedriát az alispán hirdette meg és ő is elnökölt rajta. A szolgabírákon, a rendes és rendkívüli esküdteken kívül a vármegyei jegyző is köteles volt megjelenni az ítélőszéken, aki a jegyzökönyvet vezette. Azt, hogy a szolgabírák vagy alispánok ítélete után milyen ügyeket lehetett a vármegye törvényszékéhez megfellebbezni, az 1729:29 tc. írta le. A megyei törvényszék fellebbezési fóruma a királyi tábla volt. A királyi táblához fellebbezhető pereket az 1729:28. tc., a meg nem fellebbezhető ügyeket pedig az 1729:30 tc. sorolta fel. A megyei törvényszékhez fellebbezés folytán felteijesztett perek között találunk úriszéki pereket, 1785 tájától a tisztiügyész felperessége alatti bünügyeket, az úriszéken a királyi koronaügyész felperessége alatt uzsoraügyekben folytatott és ide fellebbezett pereket. A megyei tisztiügyész felperessége alatt a megyei bíróságok előtt a XVIII. század végétől nagyszámú per folyt. A fiscalis assistentia (ügyészi segítség) jogát^a közgyűlés vagy a kisgyűlés adta meg az árvák és a jobbágyok részére. A tisztiügyész a megye közönségének pereiben, továbbá a bünügyekben is lehetett felperes. A perbeli idézőlevelet a keresetlevél alapján általában az eljáró ítélőbíró bocsátotta ki, de ügyészi per esetén az idézést a tisztiügyész adta ki annak ellenére, hogy ő nem ítélőbíró, hanem csak felperes volt. 15