Heves vármegye iratai 1304–1944 (1957) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 5. (Eger, 2000)

IV-1 Heves és Külső-Szolnok Vármegye Nemesi Közgyűlésének jegyzőkönyvei és iratai A XVIII. század elejéig nincs állandó megyeszékhely, s emiatt nincs meg az ítélőszék iratanyagát őrző állandó levéltár sem. A nagy mozgékonyságot és igen gyakran helyszíni tárgyalásokat igénylő peres eljárás lefolytatására a nagyobb létszámú, nehezen mozgó megyei törvényszék nem szívesen vállalkozott, hanem maga helyett az alispánt vagy ritkábban a szolgabírák valamelyikét küldte ki. A sedria tehát exmissiót, exmissionalis (kiküldő, megbízó) levelet adott az alispánnak vagy a szolgabírónak, ezzel a pereket átruházta az alispáni, illetve a szolgabírói ítélőszékre. Az alispán viszont a reá nehezedő perek egy részét további exmissionalis levéllel a szolgabíró hatáskörébe utalhatta át. A helyi szokásjogot rögzítő megyei statútumok után az 1729. évi 35. tc. rendezte országos törvénnyel a háromféle ítélőszék hatáskörét. A 2-4. § kimondta, hogy a bűnvádi, egyes tisztiügyészi, úrbéráthágási pereket leszámítva minden egyéb ügyet az elsőbírák - alispánok és szolgabírák - is elláthatnak. Az alispánok bíráskodási köre adóssági ügyekben 12 000 forint összegig, zálogügyekben pedig határozatlan összegig, a szolgabíráké adóssági és zálogügyekben egyformán 3000 forintig terjedhetett. A 200 forint alatti adóssági, zálog-, osztály-, örökösödési és egyéb ügyeket a törvény teljes egészében a szolgabírák kezébe adta. A kisebb hatalmaskodási ügyeket, a büntetés behajtásával együtt viszont az alispánok kizárólagos hatáskörébe utalta. A polgári bíróságok hatásköre 1848 előtt igen széles körű volt. Kiterjedt a becsületsértés, rágalmazás, querulosus (panaszos) perek, testi sértés, kisebb és nagyobb hatalmaskodás eseteire, amikor az ítélet az okozott bántalomért vagyoni elégtételt, bírságot, kártérítést szabott ki. Ezek voltak az ún. bírságos perek, tehát nem büntető, hanem polgári fórum előtt folytatott perek. A hatáskört szabályozó törvényes rendelkezések szinte minden polgári ügyet az elsőbírák hatáskörébe utaltak, így a megyei törvényszék elsőfokon csupán a bűnvádi perekben, egyes tisztiügyészi és úrbéri perekben járt el, ténykedése inkább a másodfokon való eljárásra szorítkozott. A szolgabíró az alispán megbízása alapján, vagy a nélkül is, egy esküdttel lefolytathatott pert. Az 1729:35. tc. 7. §-a értelmében mindegyik szolgabíró illetékes eljárni a megye mindegyik járásában. Kisebb hatalmaskodási ügyekben is eljárhat az alispáni ítélőszék helyett, annak érdekeltsége esetén. Az alispáni itélőszéken az alispán bírótársai egy szolgabíró és két esküdt voltak. A tárgyalás színhelyét mindkét elsőbíróságnál rendszerint a per tárgyává tett cselekmény vagy tárgy színhelye, ritkábban az eljáró bíró lakóhelye határozta meg. Általában a polgári pereket az első alispán, bűnvádi pereket a másodalispán vitte. Az alispán a per folyamán egyes juridikus tennivalók elvégzésére (a per lefolytatásához szükséges adminisztrációra, tanúkihallgatás végrehajtására) a szolgabírót is igénybe vette. A jegyzőkönyvet a nótárius (jegyző) vezette. Alispán (vicecomes) Heves megyében 1333-ban jelent meg, mint az ispán helyettese. Drugeth Vilmos ispán, aki egyúttal nádor is volt, kilenc megye ispáni tisztségét viselte, így nem tartózkodott a megyében. Az alispánokat az ispán a maga familiárisai közül nevezte ki. E magánjogi viszonyon alapult az alispán közjogi jellegű működése. Az ispán többet is alkalmazhatott e tisztségre, amire a XIV-XVI. századi Heves megyében gyakran találunk példát. A XIV. század közepétől kezdve rendszerint az alispán elnökölt a vármegyei törvényszéken, helyettesítette urát a vármegyei közgyűlési ügyek előterjesztésében, s csak néha, fontosabb ügyekben 16