Csiffáry Gergely: A Heves megyei levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1846–1953 - A Heves Megyei Levéltár segédletei 3. (Eger, 1998)
Bányák és ipari vállalatok
42 A Mátravidéki Erőmű Építési Bizottságának a tagjai voltak a szakértők, a BSZEM felső vezetése (vezérigazgató, aligazgató, főmérnök), továbbá Budapest főváros polgármesteri hivatalának a képviselői is. Az építési bizottság a munkálatok ideje alatt rendszeres üléseket tartott. 1940. december közepén a létesítendő ME előkészítő, tervezési és beszerzési munkái annyira előrehaladtak már, hogy a szakértői bizottság javasolta az erőmű vezetésére kijelölt felelős személyek azonnali munkába állítását. A budapesti polgármester ekkor a BSZEM addigi aligazgatóját kinevezte a ME igazgatójának. A ME építési bizottsága ugyancsak 1940 decemberében döntött az erőmű, a lakótelep és a hütőtó helyének végleges helyéről. Az építkezés során utóbb a ME építési bizottsága kijelölte a kiépülő erőmű állandó személyzetét is. A ME építésének irányítása 1940-től több változáson ment át. Kezdetben (1940) a Mátravidéki Erőmű Intézősége építési tagozata irányított, 1942-ben pedig a BSZEM Mátravidéki Erőművének Építésvezetősége, 1943-tól pedig a BSZEM vezérigazgatója felügyelte az egész erőműépítést irányító ún. Mátravidéki Erőmű Intézőségét. Leszögezhető: a Mátravidéki Erőmű nem önálló vállalkozásként született, hanem mint a BSZEM üzemének egyfajta kibővítése. A ME a hozzákapcsolódó létesítmények (lakótelep, hütőtó), valamint a tüzelőanyagot adó pernyepusztai, majd utóbb a petőfibányai lignitbánya felfejlesztése együttesen olyan méretű vállalkozás volt, amely szinte a környék minden szabad munkaerejét lekötötte. A ME létesítése a következő technológiai és kiviteli sorrendben valósult meg 1940-1944 között. A sorrend egyben időbeli egymásutániságot is mutat, s az egyes munkákat a következő lépésekben végezték: 1. Tereprendezés 2. Iparvágányépítés 3. Útépítés 4. Ivóvízvezetéki csőhálózat 5. Tűzivezeték, hidránsok és tűzszerelvények 6. Központi fűtő-, melegvízszolgáltató-, légkondicionáló- és szellőztető berendezés melegközpontja 7. Távfűtővezetékek a szükséges csőalagutakkal 8. Külső szennyvízcsatorna-vezeték építése 9. Biológiai szennyvízderítő 10. Pernyeülepítő berendezés 11. Csapadék- és esővíz-levezető csatornahálózat 12. Kerítés 13. Vízkivételimü 14. Hűtőház nyomócsőalagút 15. Hűtőház melegvízcsatorna 16. Széntároló, szén- és salakszállító kötélpálya berendezése 17. Kazánház 18. Tápház, gépház 19. Kapcsolóház, üzemi iroda és laboratórium 20. Szabadtéri transzformátor alapok 21. Műhelyépület 22. Központi mosdó, öltöző, étkező stb. épülete 23. Raktárépület 24. Gépkocsiszín és tüzoltószertár 25. Kerékpárszín 26. Bejárati épületek 27. Portásház 28. Őrség és napszámos étkező 29. Szennyvízátemelő szivattyútelep, zsilipakna stb. 30. Óvóhely, 140 fős 1940 tavaszán kezdődött a tervek megvalósítása a Ganz és Társa Hajó- és Darugyár fővállalkozásában. 1942-ben a ME üzemi alkalmazottak hadiüzemi alkalmazottaknak minősültek, míg az építkezésen dolgozók nem. Az előbbiek részére ún. katonai meghagyási javaslatok készültek, így őket nem vonultatták be katonának. 1942. május 13-i közgyűlésen Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága döntött a ME tüzelőanyag-ellátása ügyében véglegesen. Ekkor egy, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-vel, illetve az érdekkörébe tartozó Mátravidéki Szénbányák Rt-vel kötöttek kiegészítő szerződést. 1943 elején az erőmű 3 gépegységével üzemképes állapotú. A ME ún. próba üzemelését 1943 júniusában kezdték el. A hőerőműnek a tervek szerint 1944. augusztus 20-án kellett volna megindulnia. 5 1 Az erőmű-létesítés programját felborították az 1944 őszi-téli katonai hadműveletek. A harcok során az elkészült, már úgymond üzemképes erőmű épületei jelentős károkat szenvedtek. Ezeket az ÓVÁRI A., 1972. 101-102.
