Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1.686 rendes (ordinarius) esküdtek tevékeny részvételével, s egy külön szaktisztviselő helyett az alispánnal számoltak el. A szolgabírák sokirányú, közigazgatással vagy bíráskodással összefüggő kötelezettségei közül a 17. században az adóalapot képező (4 egész jobbágytelket kitevő) porták összeírása, a községi bírák adóbegyűjtésre kényszerítése, a beszedett adóval történő elszámolás jelentette a legnehezebb munkát, különösen 1649 után, amikor a kamarai adórovók (dicatores) teljesen rájuk bízták ezeket. A töröknek hódolt megye területének csak Fülekhez közel eső északi sávján vehettek igénybe fegyveres karhatalmat, a Mátrától délre, az egri, hatvani, szolnoki török várak hatósugarában ez már kockázatosabb volt, bár a zsitvatoroki béke értelmében a magyar állami adó felét beszedhették a hódoltságban. A nehézségek ellenére az 1635., 1647., 1675. és 1686. évben elkészült Heves és Külső-Szolnok megye, a Jászság és a Nagykunság (1647-ben még az átmenetileg ide csatolt Csongrád megye) településeinek adójegyzéke, és ezekből ismerjük a korszak szolgabírói járásait. A kettős megye 4 járását (processus) egyrészt sorszámokkal, másrészt a szolgabírák nevével különböztették meg egymástól. A járási határok, szemben az előző századdal, ekkorra már lényegében stabilizálódtak, viszont nemcsak a szolgabírák változtak az évtizedek során, hanem a járások számozása is más volt a 17. század első, illetve második felében. 1635-ben és 1647-ben az első járás a Tama patak teljes hosszát és a hevesi síkságot, a második a Mátra gerincétől északra fekvő falvakat, a harmadik Gyöngyös tágabb körzetét, a negyedik számú a Tisza középső szakaszának a Körösök torkolatáig húzódó árterületét és Dévaványát foglalta magába. 1675-ben és 1686-ban a későbbi Gyöngyösi járás kapta az egyes számot, s utána következett sorrendben a Tárnáról elnevezett, az észak-mátrai, majd a Tisza-vidéki járás. A szolgabírák többsége azonban „a török félelme miatt” nem lakott járásában, hanem többnyire a magyar végvárak által védett birtokain vagy Füleken tartózkodott. Egy kivétel volt: Gyöngyös szultáni hász város, melynek kiváltságait még az egri pasák is tiszteletben tartották, ezért (talán 1608-tól folyamatosan) itt működött egy ún. hódolt szolgabíró (dedititius judlium), aki azonban a Tiszai járás szolgabírája volt. De emellett már 1650-ben alispáni felhatalmazással, később vármegyei statútumok elvi alapján más szolgabírák járásaiban is lefolytathatott tanúkihallgatásokat, határjárásokat, idézéseket, foganatosíthatott eltiltásokat, megintéseket és behajthatott 20 forintig terjedő adósságokat. Tehát az ő esetében a szolgabírói ítélőszék is működőképes volt. A nagy területen fekvő kettős vármegye egészének helyszíni igazgatására azonban egyetlen hódoltsági „kirendeltség” kevés lett volna. Az adóztatás kivitelezéséhez, az igazságszolgáltatással összefüggő ún. törvényes dolgok lebonyolításához egész hálózatra volt szükség, és ezt a hálózatot a hódoltságban lakó, ott szünet nélkül tevékenykedő esküdtek (jurassores) biztosították. Ők többnyire a 17. században szép számmal armális nemeslevelet szerzett szegényebb nemesség soraiból verbuválódtak. Két esküdt a hódolt szolgabírót minden téren helyettesít53
