Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Rövidítések jegyzéke

TISZTVISELŐI ÉLETPÁLYÁK Magyar József1106 megyei tanács vb-elnökhelyettese 1923. június 27-én született Hevesen. Anyja Nagy Mária, apja Magyar József egyaránt földművesek voltak, később termelőszövetkezetben dolgoztak. 1948-ban nősült, házasságából négy gyermek született. A 6 elemi iskolát Hevesen végezte el, majd cipésznek tanult, de a cipész szakmát egészségügyi okok miatt abbahagyta. 1940-ben a csepeli Weiss Manf- réd Gyár dolgozója lett, előbb segédmunkási, később revizori munkát végzett. 1944 decemberében katonai szolgálatra hívták be, ahonnan azonban hamarosan hazaszökött. 1945-ben belépett az MKP-be. 1946-ig édesapja juttatott földjén dolgozott, majd rakodómunkás, később gépkocsivezető lett. 1948-ban a Ganz Hajógyárba került, ahol kitanulta a lakatos szakmát. 1950-ben, a tanácsrendszer létrehozásakor a Heves Megyei Tanács V. B. Terv- és Statisztikai Osztály ipari előadója, 1952 májusától osztályvezetője lett. 1953. augusztus 18-tól a Heves Megyei Tanács V. B. elnökhelyettesi funkcióját látta el, de a végrehajtó-bizottság 1956. december 18-án visszahívta posztjából. Ezután Hevesre került, s a községi tanács vb-elnöke lett. 1958 májusában („nem megfelelő viselkedése miatt”) leváltották, s a Hevesi Állami Gazdaság üzem­egység brigádvezetője lett. 1959 márciusától - miután egy év pártiskolai végzett­séggel rendelkezett - az MSZMP Hevesi Bizottsága függetlenített párttitkári funkciójába került. 1960 októberében „szigorú megrovás utolsó figyelmezte­téssel” pártbüntetést kapott, a párttitkári pozícióból felmentették, s elbocsátották a pártapparátusból. További sorsával kapcsolatban nem rendelkezünk forrásokkal. Cs. Z. Majláth József, gróf székhelyi1107 főispáni adminisztrátor, kerületi főispán 1737-ben született Nagyszombatban. Apja székhelyi Majláth József (1703-1757), a Hétszemélyes Tábla ülnöke, anyja bemiczei Lőrinczy Kata (1708-1791) volt. A 1106 HML XXXIII-1/a 350. rsz.; HML XXXV-22-11 106. rsz. 1107 Bölöny-Hubai 542. p.; Fallenbüchl 1988. 81., 84., 102. p.; Gudenus 1990-1999. 2:233-234. p.; Hajdú 177., 179., 231., 246., 271. p.; MKL 8:533. p.; Nagy 7:250-251. p.: 1735-ös születést ír, anyjaként terjékfalvi Tőrincsy Kata szerepel.; Szederkényi 4:291-296. p.; Szinnyei 8:376. h.; Szluha 2005. 2:54—55. p.: születés időpontja 1735., első felesége nagybossányi Bossányi Mária (1744-1784), második felesége gróf Sándor Anna (1760-1808).; Genealogy Mailáth; Sz. István R.; HML IV-l/a 44. rsz. 161-162. p., 45, rsz. 1050. p.; HML IV-l/b 622. rsz. 968. p. 483

Next

/
Thumbnails
Contents