Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686

HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1.000-1686

jurassor-ok viszont még az alszolgabíráknál is szerényebb vagyonnal és fizetéssel rendelkeztek.

A megyei önkormányzati hatáskör erőteljes bővülése igényesebb közigazgatási és jogi jártasságot, valamint folyamatos írásbeliséget követelt meg. Ennek letéteményese lényegében a vármegyei jegyző (nótárius comitatus) volt, aki a középkor végi alkalmi megbízottból a 16. század második felétől kezdődően vált állandó alkalmazottá. A szép íráson kívül latin nyelvtudást és valamilyen felsőfokú képzés során szerzett jogi ismereteket vártak el tőle - hiszen a jegyzőkönyvek, adózási stb. lajstromok írásba foglalásán kívül ő fogalmazta meg a kiadmányokat a megyei igazgatás és igazságszolgáltatás minden ágában -, ellenértékűi pedig magasnak számító évi fizetést kapott. Segéderőként külön írnok csak a korszak végén állt rendelkezésére. A jegyzők nem választott, hanem határozatlan időre fogadott tisztviselőknek számítottak, akiknek hivatalát nem érintették a tisztújítások. „Litteratus” szaktudásuk révén mozgékony személyek voltak, kedvezőbb ajánlat esetén másutt vállaltak állást, avagy egyidejűleg több megye jegyzőségét is ellátták (mint pl. Sopron, Vas és Zala vármegyék közös jegyzői az 1595-1608. és az 1634. években). A jegyzőt gyakran választották meg országgyűlési követnek, és a 17. században átvette az alispántól a vármegyei levéltár őrzésének feladatát.

Szaktisztviselőnek tekinthető a főadószedő-fopénztámok (generalis per- ceptor) is, aki az állami adószedés vármegyei hatáskörbe helyezésének időszakában, az 1599. év tájékán jelent meg. A 17. században már az ő alárendeltségében tevékenykedtek az egyes területi adószedők (particulares perceptores). A föa- dószedő elszámolásainak elfogadása a közgyűlésre tartozott. Számviteli ismeretei, de főként pénzügyi felelőssége folytán hasonlóan jó fizetést kapott, mint a jegyző.

Nemesi felkelések megszervezésekor a megyei sereg élére vármegyei főkapitányt, a gyalogosok parancsnokának pedig olykor külön vajdát választott a közgyűlés, meghatározott havi fizetéssel.21

A vármegyei önkormányzat fejlődésének felvázolt folyamata maradéktalanul csak a Habsburg magyar királyi területeken valósult meg. János Zsigmond keleti országrészén, illetve az 1570 utáni Erdélyi Fejedelemség nemesi megyéiben nemcsak a főispánok maradtak teljes függésben az uralkodótól, hanem a megyénkénti 2-2 szolgabíró is a főispán familiárisa volt, és a székely székek s - kisebb mértékben - a szász székek önkormányzatát is csorbította a fejedelmi központi hatalom. Az oszmán-törökök által 1541-re meghódított déli megyék (Pozsega, Valkó, Szerém, Bács, Bodrog, Keve) nemességének elmenekülése vármegyei szervezetüknek a nyomait is eltüntette, azután az 1552-es hadjáratot követően Csanád, Csongrád, Temes, Torontál és Külső-Szolnok megyék intéz21 Degré 1971. 35-52. p.; Degré 1980. 59. p.; Eckhart 269-263. p.; Ember 528-538. p.; Fallenbüchl 7-14. p.; Meznerics 5-19. p.; Szakály 1997. 85. p.; Turbuly 35-44. p.

36