Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)

Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686

HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1686

A királyi vármegyék előképét vagy a honfoglaló törzsek vagy a nemzetségek által elfoglalt szállásterületek képezték - hogy melyek és hol, ez vitatott történetírásunkban - oly módon, hogy Géza fejedelem és István király a nekik ellenálló, illetve behódoló vezérek területeinek nagy részét kisajátítva királyi várispánságokat (és még a királyi udvar eltartását szolgáló birtokokat) hoztak létre. Ezekben a szolga jogállású vámép (civilis, castrensis) ún. századokba és tizedekbe szervezve agrár- és kézműves termékekkel látta el a helyi várakat, illetve azok katonaságát és tisztikarát, a várjobbágyokat (jobagiones castri). A várispánsági hálózaton kívül Szent István egy másik, nagyobb területű helyi kormányzati intézményt, a királyi megyét is létrehozta, amely - helyi igazgatási szempontból - a királyi várbirtokokon kívül az uralkodóhoz hű törzs- és nemzetségfők, a külföldről származó nagyurak és a királynak közvetlenül katonai szolgálatot teljesítő vitézek (

milites) magánbirtokait, valamint az egyháznak adományozott birtokokat is magába foglalta. Míg a várispánságok földjei szórtan helyezkedtek el, sőt néha más megyékben is feküdtek - ezért nem is mindegyikük körül alakult ki vármegye -, ugyanakkor a királyi megyék területe körülhatárolt egységet képezett, amely közigazgatási és bíráskodási vonatkozásban szintén az ispán - mint megyésispán - hatáskörébe tartozott. A szláv eredetű „megye” szó eredetileg az ispáni vár határát jelentette, „vármegye” szóösszetételben azonban tágabb, területi igazgatási értelmet nyert, míg a várispánság funkciója elsősorban a királyi várföldekre alapozott katonaság fenntartása volt.

A két intézmény all. században még nem állt távol egymástól; mindkettőt leggyakrabban comitatus-mk írták latinul, és a királyi megye bázisintézménye valójában a várispánság volt. A vármegye székhelyéül ugyanis szintén az ispáni vár szolgált, és a királyi megye nem rendelkezett a várispánsági személyzettől független tisztviselői karral, hanem ez utóbbi látta el a vármegyei gazdasági, közigazgatási, bíráskodási, katonai, rendészeti feladatokat is. A várispán {comes castri) egyszersmind megyésispán {comes comitatus, parochialis, provinciális) volt, akit a király nevezett ki meghatározatlan időre, s 1290-ig akár a szolgarendűek közül is kiemelhette. Az ispán vezette hadba a vár katonaságát, s eredetileg ő volt a megye legfőbb bírája. Idővel ítélkezési joga korlátlanul csak vámépek felett érvényesült, mert az egyházi és világi földesurak sorra mentességet {immunitást) szereztek a megyésispáni joghatóság alól. Súlyos bűntettekben halálos ítéleteket azonban az egész megyében az ispán hozott. Jövedelme a vámépek adóinak, a vám-, vásár- és bírságpénzeknek 'A része volt, és a vámépek tartották el szállásadó címen, kíséretével együtt. Az ispánnak alárendelt rangosabb tisztségviselők a következők voltak: az udvarispán {comes curialis), mint az ispán általános, de főként bírósági helyettese, a katonai vezetést ellátó hadnagy (maior exercitus), a vár élén álló vámagy {maior castri), az ún. csőszök — parancsok kihirdetői, végrehajtói, börtönőrök — elöljárója {maior praeconum), a határvármegyékben az őrök parancsnoka, az őrnagy {maior speculatorum), továbbá a tizedekbe, századokba osztott vámép élére állított száznagy {centurio).

12