Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)
IV. Megtorlás, a forradalom utóélete
önként jelentkezett katonai reáliskolába Marosvásárhelyre, a háború alatt az iskolával együtt nyugatra került, és amerikai fogságból tért haza 1946-ban. Felesége is értelmiségi származású. Politikai állásfoglalására a szovjetellenesség jellemző, amit maga is beismert. Balogh László II. r[endü] terhelt főiskolai hallgató volt. Apja a felszabadulás előtt és után is a közigazgatásban dolgozott. Baloghnak irodalmi ambíciói voltak, amelyet előbb mint az egyik megyei újság megyei vezetője, majd mint a főiskolai Ifjú Figyelő munkatársa próbált gyümölcsöztetni. Balogh László és Bíró Lajos előbb a Kossuth Kör, majd pedig a MEFESZ és egyben később a forradalmi tanács elnökségének lettek tagjai és a későbbiek során ez utóbbinak lényegében a vezetői. Az Ideiglenes Forradalmi Tanács választása 1956. október 28-án történt az Egri Gárdonyi Géza Színházban, melyet Balogh László vezetett le. [...] Ez a forradalmi tanács azután későbbiek során egyre inkább elterebélyesedett, előbb városi, majd 1956. november 6-án megyei hatáskörű szervvé vált, bár lényegében már a forradalmi tanács november 6-a előtt is megyei vonatkozásban intézkedett. Letartóztatásokat foganatosított nemcsak helyben, hanem vidéken is, így pl. Tiszanánán letartóztatta Kecső János és Anga István volt ÁVH dolgozókat, továbbá helyi és vidéki „nemzetőrségeket" fegyvereztek fel, s ezzel is segítséget adtak a hatalom megdöntésére. [...] Ez a forradalmi tanács ténylegesen a hatalom szerve volt, nemcsak az október végi, de még a november 4-e utáni időkben is, mert még november 9-én is a megyei pártlap kiadójaként a forradalmi tanács szerepelt. A forradalmi tanács rendelkezett nemcsak a fegyveres erőkkel, de a sajtóval és a nyomdával is, zárolta egyes demokratikus szervek (párt, DISZ, MSZT 20 3 stb.) számláit a bankban, irányította az ügyészség, rendőrség, börtön, színház, tanács, üzemek stb. tevékenységét, illetve a különböző szervek ellenforradalmi elemeivel összefogva ezen intézmények tevékenységének ellenforradalmi irányt és jelleget adott. A forradalmi tanács megalakulását követő napokban kisajátította a megyei pártlapot, és annak vezetésével a MEFESZ elnökség egyik tagját, Sklánicz Vincét bízta meg, aki a „megbízhatatlan" elemeket eltávolította a laptól. A nyomda csak Bíró Lajos vagy Sklánicz Vince aláírásával fogadott el megbízásokat, melyek plakátok, röplapok kiadására vonatkoztak, és helyi és vidéki viszonylatban felhasználva a népi hatalom ellen uszítottak. [Sic!] [...]. Balogh László írta alá dr. Patrik Jánosnak, a forradalmi tanács pénzügyi bizottsága elnökének a demokratikus szervek számlái zárolására vonatkozó határozatát, mely később az így lefoglalt társadalmi tulajdon kisajátítását volt hivatva lehetővé tenni. Ez azonban csak részben történt meg. Balogh György főiskolai tanár egy ízben 3000 Ft-ot vett fel ezekről a számlákról a főiskola élelmezésére, majd november 20 3 Feltehetően gépírói hiba folytán az SZMT (Szakszervezetek Megyei Tanácsa) rövidítés kezdőbetűit cserélték fel. 388