Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)
II. A forradalom napjai
eligazítást akartam tartani, hogy hogyan szervezzük meg a felvonulás alatt a munkánkat, de az eligazításra már a N., D., B. és K. bajtársak nem jöttek be. Ehhez egy 5 percre a gépállomás vontatójával, nemzeti zászlóval az élen felfegyverzett fiatalok jöttek, Kossuth nótákat énekelve. A kiegészítő parancsnokság előtt megálltak, leszálltak és bejöttek. Mivel békés szándékúaknak mutatkoztak, de különösen látszott az, hogy az előttük megérkezett négy bajtársat ismerik, a tts. 12 2 bajtársak a géppisztolyukat nem vették magukhoz. [Sic!] Mikor bejöttek a kiegészítő parancsnokságra, a parancsnokot, név szerint N. századost keresték. A tts. bajtársak géppisztolya a szobámban volt a fogason, amikor meglátták, a forradalmi tanács nevében lefoglalták, sőt személyi fegyvereinket is el akarták venni, de ezt nem voltunk hajlandók átadni, csak csupán a P. hadnagytól vették el, amit visszaköveteltünk. Majd ezek után, aki vezetőjüknek mondta magát, mint utólag megtudtam egy bélapátfalvai fiú, a géppisztolyt a mellemnek szegezte és tudtomra hozta, hogy én már nem vagyok itt parancsnok, ő szerintük N. százados, és „aki nem velünk, ellenünk" jelszóval adtak utasítást az indulásra. Ezután a kiegészítő parancsnokság teljes személyi állománya - a gondnok kivételével - elindult a tanácsháza felé Kossuth nótával az élen. [Sic!] A tanácsházhoz odaérve a kocsiról leugráltunk, a tömeg pedig, aki már ekkorra kb. 3-400 főre nőtt, csatlakozott hozzánk. Innen a rendőrségre mentünk, a tömeg közül 5-6 fő és D. főhadnagy ment be felszólítani őket, hogy jöjjenek velünk. Ellenállás nem volt, egységesen velünk jöttek. Innen a járási rendőrkapitányságra mentünk, itt sem történt ellenállás, a személyi állomány a tömeghez csatlakozott. Az állomásnál két fiatal szavalt, majd utána a járási pártbizottsághoz indultunk el. Közben már a tömegben igen sok volt a leittasodott ember. A rendőrségnél talált fegyverek leginkább ilyen személyek kezébe kerültek. Az állomástól való visszafordulásnál a Kiskereskedelmi Vállalat ruházati boltjának vezetőjét (aki zsidó származású) követelték, hogy jöjjön ki a boltból, és agyon akarták verni. Kb. 15 perc kellett ahhoz, hogy a tömeget rábeszéljük arra, hogy felelősségre fogjuk vonni az illetőt, és majd mi vigyázunk, hogy meg ne tudjon szökni, s ennek érdekében őrséget is állítottunk fel. Egy polgári személyt és a kiegészítő parancsnokságtól D. főhadnagyot, akinek felhívtuk a figyelmét, hogy ha a tömeg elmegy, majd a boltvezetőt valahogy szöktesse meg. Ennél az esetnél, igen kritikus helyzetben, amikor a boltvezető a vasrács háta mögött az ajtót kinyitotta és feltartotta a kezét, K. őrmester mentette meg az életét, mivel az egyik részeg a puskájával már csőre is töltött, hogy agyonlövi. K. őrmester elébe ugrott a puskának és nem engedte, hogy az illetőt agyonlőjék. Ez után az eset után a járási pártbizottságra mentünk. 12 2 Tts. = tiszthelyettes. 128