Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)

II. A forradalom napjai

A járási pártbizottságnál a személyi állomány már fel volt készülve, hogy csatlakozik a tömeghez, de a fegyvert, amely náluk volt, nem akarták átadni, mivel látták, hogy nagyon sok a részeg és a járás első titkára, Z. elvtárs úgy nyilatkozott, hogy ezt a megalakult forradalmi tanácsnak fogja átadni. Ezek után a tömeg megrohanta az épületet, felkutatta és kb. 30 db géppisztolyt szétosztott a tömeg között. Ennek nagy része a fiatal gyerekek kezébe került. Egy részétől elvettük, akitől pedig nem tudtuk elvenni, annak igyekeztünk a fegyverét úgy beállítani, hogy ne tudjon vele lőni. A fegyver szétosztása után a járási pártbizottság tagjaival szemben igen ellenségesen viselkedett a tömeg, mivel a fegyvert nem akarták átadni. A kiegé­szítő parancsnokság személyi állományából a bajtársak igyekeztek a pártbizott­ság tagjait védelmezni. Majd utána a tömeget rávettük arra, hogy menjünk a tanácsházához megválasztani a forradalmi tanácsot, ami sikerült is. A választá­sok után a fegyverrel rendelkező személyeket behívattuk a tanácsházára, vagyis a tanácsháza udvarára, és onnan osztottuk el őrségbe, vagyis lehetőség szerint a részegektől elvettük a fegyvert, és olyanoknak adtuk ki, akik azzal bánni is tudtak, és nem voltak berúgva. Ez kb. 50%-ban sikerült. A továbbiakban a fegyvereseket úgy osztottuk el, hogy a bank[hoz], az áruház[hoz], a postához és a járási pártbizottsághoz, valamint egyéb fontos he­lyekhez [kerüljenek]. Az úgynevezett nemzetőrség parancsnokának engem, helyettesemnek N. századost és S. rendőr alhadnagyot bízta meg az újonnan megválasztott tanácsvezetőség. Az esti órákban még mellénk beosztottak a megválasztott tanács részéről l-l olyan személyt, aki a múltban rendőr volt és valamennyire tájékozott az őr­személyzeti dolgokban. Ezek a hozzánk beosztott személyek igen aktívan kezd­tek ténykedni, amit én magam részéről észrevettem, és a vezetést így észrevét­lenül át is adtam. A kiegészítő parancsnokság személyi állománya közül G. törzsőrmestert, M. őrmestert, P. hadnagyot és Z. főhadnagyot a kiegészítő parancsnokság meg­őrzésére osztottam be 24 óra szolgálattal és 24 óra pihenővel. A személyi állomány másik négy tagja ettől kezdve az utasításaimat nem fogadta el, sőt a D. főhadnagy és N. százados több esetben fenyegetően léptek fel. Az utóbbi 4 fő ezek után csak a nemzetőrségnél működött. [...] Forrás: HL, 1956-os gyűjtemény, Füzesabonyi Járási Kiegészítő Parancsnokság iratai. 413-416. p. 129

Next

/
Thumbnails
Contents