Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai. Megalakulástól az 1849. január 4-i kassai vereségig - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 9. (Eger, 2002)

Az északi mozgó hadtest létrejötte és tevékenysége az 1849. január 4-i kassai vereségig

és Scudier százados - Schlik táborkari főnöke - vezetésével indultak. A Hernádon, majd a Csermely-patakon is átkelve megkerülték a magyar hátvédet, ezzel érték el a szepesiek visszavonulását. Ezek után Kassától délre vették az irányt, hogy elfogják a Miskolc felé útnak indított ágyúkat, illetve a lőpor- és lőszerszállítmányokat. Csakhamar sikerült beérniük Bárczánál egy lőporral és fegyverekkel megrakott szekeret, s a hátvédet alkotó alig 100 főnyi gyalogságot. Az utóvéd zömét lengyelek alkották, s a 20. honvédzászlóalj néhány hozzájuk csatlakozott katonája. A lengyelek parancsnoka az 1830-3l-es lengyel szabadságharc sokat tapasztalt veteránja, Wladislaw Tchórznicki őrnagy volt. A lengyelek a bárczai kocsmánál előnyös védőállásból, 20 lépés távolságból sortüzet adtak le a könnyülovasokra, amelynek következtében 18-an holtan buktak le lovukról, köztük Concoreggio őrnagy is. Scudier százados fogságba esett. A megzavarodott könnyűlovasok rendezetlen menekülésben kerestek menedéket. Ezután a lengyelek, illetve a 20. és a 42. honvédzászlóalj a hidakat maguk mögött lerombolva, akadálytalanul folytatták visszavonulásukat Szina felé.

1

8 Az ütközet másnapján az OHB-nak írt jelentésében Pulszky alezredes a vereség legfőbb okát a nemzetőr alakulatok megbízhatatlanságában látta: „Kassa mellett 10 000 emberem volt és mégis az ágyúkat Dessewffy őrnagy, Gr. Péchy Szilárd százados és Gr. Forgách Kálmán hadnagy urakkal magamnak kellett fedeznem, mely bizonysága annak, mily biztos a kevés kivétellel csak részegségébe lelkesedett, a veszedelem távollétébe elszánt és bátor nemzetőrsereg, melyet a parancsnokságom alá többé semmi esetre sem veendek, mert én inkább főbe lövetem magamat, mint hogy katonai becsületemet új gyalázatnak tegyem ki." Irányi aznapi jelentése hasonló hangvételű volt, de azt is megjegyezte, hogy „csaknem 5000 ember késett el pár órával a csatából." Erre december 22-i összefoglaló jelentésében Pulszky is kitért: „...ha a szepesi nemzetőrsereg (és természetesen a 19. honvédzászlóalj) ágyújával csak két órával hamarébb érkezik meg az említett völgybe (Hernád-völgy), akkoron az ellenség az nap nem csak hogy a hegyen keresztül nem jő, de hihetőleg vissza is megy; de azok fájdalom már akkor érkeztek meg, midőn a hátrálás már te Ilyes mértékben megtörtént." 1

9 A vereség után a „Pulszky-hadtest" maradványai Miskolcon gyülekeztek. Pulszky számolva a beérkező erősítésekre is, Hatvan-Gödöllő térségét jelölte meg az eredményes ellenállás vonalaként. Szándékainak megfelelően december 12-én ágyúit Mezőkövesd felé indította. Elképzeléseivel nem értett egyet Irányi Dániel kormánybiztos, aki ezekben a napokban Északkelet-Magyarország teljhatalmú kormánybiztosaként lépett fel. O Miskolc megtartását szorgalmazta, amelyhez a népfelkelést és a nemzetőrséget is alkalmazhatónak vélte, noha Pulszkyhoz hasonlóan ő is lesújtó véleménnyel volt róluk. Ellentétüket nem oldotta fel az sem, hogy a vereség pillanatnyi zavarának elmúltával Pulszky is a Miskolcon való maradás mellett döntött. A köztük lévő, felhőtlennek korábban sem mondható viszony az ütközet után egyre jobban kiéleződött. Irányi a december 11-én történtek után kétségbe vonta Pulszky hadvezéri képességeit, aki viszont károsnak és elviselhetetlennek minősítette a kormánybiztos beleszólását a katonai ügyekbe. Az ellentétek megnyilatkoztak az OHB-nak írt jelentéseikben is.

2

0 Az északi mozgó hadtest megszervezése A december 11-i vereség, valamint az Irányi és Pulszky közötti ellentétek komoly problémát okoztak az OHB számára. Egyrészt, mert a „Pulszky-hadtest" szétverésével az ellenség előtt elvileg nyitva állt az út Miskolc, illetve Pest felé. Másrészt a budaméri vereség a lehető legrosszabb időben történt. Minden pillanatban várható volt a Windisch-Grätz vezette cs. kir. főerők betörése a Duna mentén. Ezért, a térségben kialakult helyzet fontosságát és az ellenség mielőbbi felszámolásának szükségességét is hangsúlyozva, az OHB két tagját nevezték ki Északkelet-Magyarország polgári és katonai vezetőjévé. A környéket jól ismerő Szemere Bertalant Északkelet-Magyarország 1

8 60. sz. dokumentum (Irányi december 13-i jelentése), Karsa 45^17., Horváth II. 183., Kovács 1989. 121., Kovács 1998. 118-127., Dér 2001. 110., Kociicika 40-41. 1

9 50., 183., 51. sz. dokumentumok (Pulszky december 12-i és 22-i, valamint Irányi december 12-i jelentése.). :

o Lásd 50., 51., 68. sz. dokumentumok (Pulszky december 12-i, valamint Irányi december 12-i és 14-i jelentése). -23-