Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)

Bél Mátyás és Heves megye ismertetése

hegyek, amott széles mezők ékesítik. Mindenütt vízfolyások és folyók öntözik, amelyek szépen megnedvesítik a talajt és termékeny patakokat alakítanak ki, de nem kevés kárt okoznak." Két nagy tájegysége van a megyének: a hegyvidék és a síkság. A hegyvidékről szólva, előre kell bocsátanunk, hogy a földrajzi leírásban több helyen vannak bizonytalanságok, pontatlanságok. Az embernek az az érzése támad, hogy azon a részen sohasem járt az, aki erről írt. Amikor a Mátra nyugati vonulatairól az írja, hogy „magunk láttuk a magasabb csúcsoknál, amikre felmásztunk", azt is olyan latin nyelvtani szerkezetben fogalmazza, hogy inkább azt sugallja: valójában nem járt azon a vidéken. A síkság meghatározó földrajzi elemei a folyók, amelyek alakítják a tájat, döntő hatással vannak környezetünkre, de szépségben sem utolsók: „Valóban bámulatos a Tisza változandósága ebben a vármegyében ... Ha valahol csodálatos a Tisza, azt először (ebben) a vármegyében figyeltük meg". Azonban nem a látványuk a fontos a folyóknak, hanem éltető erejük és hasznuk, úgy, ahogy a Kakat-ér is: „Öntözési lehetőséget ad a falunak ... a pusztát öntözi, amelyet Bánhalmának neveznek és fűben a leggazdagabb puszta, ... Bővelkedik különféle halakban". A folyóvizek halgazdagságát a szerző szinte mindegyiknél megjegyzi. A Körös „gazdag halban, csukában és pontyban is", de a Zagyva is „hemzseg a sok csukától, keszegtől, angolnától és menyhaltól". A Tiszában pedig „mekkora haltömeg hemzseg". A vizek nemcsak táplálékot adnak, hanem ahogy azt a Zagyva esetében is megemlíti, „ivásra igen alkalmas". Továbbá: „sürün járó malmokat hajt a környékbeliek nem kis hasznára". Ugyanakkor a folyóvizek igen nagy károkat is okoztak áradások idején. Különösen igaz volt ez akkor, amikor ezen a vidéken járt a megyeleírás szerzője. Óriási áradások voltak országszerte, ugyanis „az időjárás annyival csapadékosabb volt a szokásosnál, hogy Magyarország minden folyója megáradt". Ezt tapasztalhatták meg, „amikor az 1730. augusztus havában Szolnok mezővárosából Szentgyörgy faluba igyekeztünk". Nagy esőzésekkor a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló víztömeg miatt a máskülönben csendes kis patakocskák is nagy veszélyt jelentettek. Ilyenkor a Gyöngyös-patak „megduzzadva érkezik ide, átlépi a partokat és lerombolja a mezővárost, különösen, ha záporoktól megduzzadva zúdul lefelé". Az ember számára a vizek olykor természeti akadályt jelentettek, melyeket le kellett győzni, vagyis át kellett kelni rajta. Az ismertetés készítésekor nyilvánvalóan lényeges kívánalom volt, hogy ezeket is feltüntessék. A szerző minden hidat, átkelőhelyet felsorol. Akolhátán a földesúr, „aki a kompot fenntartja, hasonló módon, mint Földváry (Mihály Cibakházán): két csónakkal szállítja az utasokat a folyón". Szolnoknál, ahol „egy említésre méltó híd íveli át a Tiszát", azt különös részletességgel uja le a kézirat. Az átkelőhelyek persze forgalmas utakkal kapcsolódtak össze. így Buránál a Tisza „(valamivel) lejjebb eléri és keresztezi (az összefogott csónakból álló) debreceni utat". Fegyvernekhez is kapcsolódik ez a forgalmas út, mivel ott „keresztezi a debreceni utat, fogadó is rendelkezésre áll az utasoknak". 18