Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)

KÜLÖNÖS RÉSZ - I. szakasz A tiszai járás fekvése és természete

mérföldnyi távolságban itt három, ott négy, amott pedig még több falu romjait, magyarul pusztákat láttunk, csak a templomok düledező falai álltak. Ez pedig jelezte, hogy a falvak mind jól éltek, noha olyan sürün helyezkedtek el, hiszen nem csak egy-egy tudott templomot építeni és saját papot tartani. Ma pedig, mikor hat vagy hét puszta közt alig egyet láttunk, amiben laknak, de ott sem élnek jól, hanem szűkölködnek, (így) először csodálkoztunk és méltatlankodtunk a lakosok hanyagságának tulajdonítva a nyomort. Azonban miután komoly megítéléssel megfontoltuk, hogy változnak az idők, kevés a lakos, és azt a keveset, aki elfoglalja valamelyiket az egyes helyek közül, korlátozza a régi, szűkös faluhatár, és ha a szomszédban pénzért vásárol vagy bérbe vesz /:nem haszonbérbe:/ is pusztát, és így lakhelye határán kívül másutt is - ahogy lenni szokott - gabonát vet, vagy kaszálót tart, vagy állattenyésztésbe is kezd, sem az állatok gondozásához, sem a szénakaszáláshoz, sem a betakarításhoz, sem a learatott termés kicsépléséhez nem lehet elég (ő egymagában) pénz, kaszások és aratók hiányában, (és) megértettük, hogy ezekben az időkben nem kell elítélni a vidék szegénységét az elmúlt időszakra való tekintettel, azért, mert amennyivel többen voltak régen, annyival több lehetőség volt kereskedni és szolgákat alkalmazni, de (a kortársaink) most mindezektől meg vannak fosztva. Ugyanis egyedül vannak akkora mezőkön mind a szénakaszálás, mind az aratás elvégzésére, ezért sem az aratásnak, sem a kaszálásnak nincs kiszabva (elegendő) ideje; alig gyűjtött valami szénát, már meglepi az érett aratnivaló. Emiatt bizonytalanul ingadozik a nép, vajon a kaszáláshoz vagy az aratáshoz kezdjen-e előbb, hiszen egymaga kevés arra, hogy annyira szétszórtan (ellássa a) munkaterületeket. Ezért vagy meghagyja a szénát fűként vagy renden, vagy a fűhöz hasonlóan lekaszálja a szép gabonatermést, vagy negyed-, ötöd-, hatod-, legfeljebb hetedrésznyi aratórészért (részes) aratóknak adja ki. És ha akkora költséggel, annyi munkával és annyi gonddal gyűjt valami szénát, vagy betakarít valamennyi gabonát, mindazonáltal egyik sem váltható át pénzre, hanem a gabonát otthon fogyasztja el, vagy a kiadások visszatérülése nélkül adja el, a szénát (pedig) kénytelen az állatoknak adni takarmányozásra. Az állatoknak sincs akkora értéke, amennyi gondot és amekkora kiadást kívánnak. [Egyetlen mérföld három-négy falut foglalt magába elkülönített szántóföldekkel. Ezt az elhagyott puszták vagy faluhelyek alapján vesszük észre, miközben gyakran kis távolságokra sok templomromot látunk meredezni, amiket hajdanában elhagytak. Ezek bizony árulkodnak minden faluról, amelyek, bár egymást érték, nem éltek rosszul, hisz különben templomok építésére és papok tartására nem telt volna. Ma három vagy négy puszta közt alig látható egy, amit laknak, mégsem telik papot tartani. Első pillantásra nem is tudtuk eldönteni, vajon a helynek vagy a lakosságnak kell-e felróni ezt, ám amikor tekintetbe vettük az idők eltérését és a lakosok kevesebb számát a régiekhez képest, s hogy puszta földekkel vannak körülvéve, a kései értékeléskor mérlegeltük, megértettük, hogy nem kell elítélni a vidék szegénységét. Hiszen jóllehet a területnek, ahol lakik, a szűkösségét a körülötte lévő puszták kibérelésével növelni tudja, és így lakhelye területén kívül máshol (is) tud akár vetni, akár szénát kaszálni, akár állatokat nevelni és gazdálkodni, ámde egy ember sem elegendő (hozzá), hacsak nem segíti más munkája, a szolgálóké és a pénz. Ezekből pedig egyikből sincs elegendő az 159